Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Szilágyi István: Kálváriák
lehetősen élénk volt, amire példának most csak a kőszegiek állandó zarándoklatát hozom fel, amelyeket a 18. században Mariazellbe vezettek. Ezek a kapcsolatok kálváriáink előképeit sejtetik magyarázni. Hiszen Bécsben 1639-ben, Grazban már 1606-ban, Mariazellben 1650-ben kezdték építeni az ottani kálváriákat. 1667-ben a pálosok Sopronbánfalván létesítettek egyet. 1696-ban Páliban, 1701-ben Kismartonban, 1714—22 között Győrben, 1726-tól pedig már területünkön, Kőszegen épül kálvária. A kőszegi kálvária1 az ország egyik legszebb ityen létesítménye. Története meglehetősen összetett. Helyén, a város északi részéig lenyúló hegyvonulat végén 1686-ban egyszerű fakeresztet állítottak, 1715-ben pedig Szent Donát, a szőlőhegyek védőszentje tiszteletére egy kis kápolnát. Az 1840-es egyházlátogatás ezt a Fájdalmas Szűz kápolnájának mondja. 1726-ban Lósy Lipót jezsuita páter egy kő feszületet állított fél a régi kereszt helyére, a hegy lábától pedig nyolc kisebb fakeresztet, amelyekre fekete táblákat erősítettek a szenvedő Krisztusra vonatkozó festményekkel. 1729-ben még nagyobb vállalkozásba fogtak. A ma is meglévő, három homlokzati tornyos templom építését határozták el. Az anyagi alapot Pálffy Miklós nádor és más magánosok, valamint a Jézus halálos gyötrelmeiről (agoniae Christi) nevezett vallási társulat adományaiból és a környéken folytatott gyűjtésből biztosították. Szeptember 14-én, a kereszt felmagasztalása ünnepén volt a körmenettel egybekötött alapkőletétel. Az építés ettől kezdve folyamatosan haladt, s 1734- ben fejeződött be. Egyes munkák azonban, mint pl. a torony bádog fedése, még 1739-ig is elhúzódott. 1735-ben készült a remetelak a templom testéhez tapasztva, a külön udvarát elválasztó kőkerítéssel együtt. Folyamatosan gyarapodott a kápolna belső berendezése is: a mellékoltár, orgona és szószék után 1745-ben a főoltárt is felállították. 1763-ban soproni mestertől rendeltek stáció-dombormű veket. A szép rokokó alkotások ma a remetekert falába illesztve láthatók. Azok a stációk, amelyeket a városról 1839—40-ben készített térképen láthatunk, szobrokkal és festményekkel vegyesen voltak díszítve. Lejjebb is álltak még a maiaknál; egészen kint a téren kezdődött a sor. A napjainkban is meglévő állomások 1889-ben készültek, a kálvária templom mögötti Donát kápolna pedig 1891-ben. A szép együttest többször tatarozták, legutoljára a Műemléki Felügyelőség 1971-ben. Most ismét ékszerként emelkedik a város fölött. Értékét csak növeli, hogy viszonya a településsel szinte semmit sem változott, romlott keletkezése óta. A gyümölcsösök és szőlők között vezető, mélyen bevágódott, keskeny szekérúton végighaladva a látogató elszakad a város zárt testétől, végigjárja az állomásokat, majd megérkezik a templomhoz, útja végcéljához, amelyet lent, még a városban a tetők felett pillantott meg először. Az élményt fokozza a természet szépségeinek koszorúja. Nem hiába választották egykori építői ezt a pompás helyet, még akkor is, ha építése, fenntartása több nehézséggel is járt. A kálvária gondviselői 1730-tól a jezsuiták voltak, később pedig maga a város. Segítségükre volt a mindenkori remete2, aki a gyakorlati teendőket látta el. A remeteház első lakója gróf Wels Henrik volt. Ö készítette az 1947-es tűzvészben elpusztult főoltár szentsírját. 1744-ben Janatsek Ferenc a remete itt. 1765-ben még őt találjuk, de 1777-ben már Christ Illést. Az utolsó remete Mayer Ferenc volt, aki negyven évig lakott a kálvárián, s oda is temették 1846-ban. Utódai már mint gondnokok szerepelnek a feljegyzésekben, de közülük is többen követték elődeik életmódját. 320
