Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Ferenczi József: Ők tizenegyen meg a tűz
nagy étvágy, ez már szokatlan. Csak a nagyon koptatás munkák veszik ki eny- nyire az ember zsírját, hogy utána lapáttal tömi magába a szalonnát meg a kenyeret és mindent, amitől .telítődik a gyomor. Mondom is mindjárt magamnak: na, kiisapám, hia litt rekedsz köztük, egy hét múl via te ds így falsz majd, hármat harapsz, egyet nyelsz. De most még az .evéshez is fáradt vagyok, pedig még alig kezdtük el .a munkát. Ülök meggiörnyedrve, ép. mert ideje van, egy darab kenyeret forgatok iá számban. Nem áltathatom magam, .az öntők mindent másként csinálnak, mint én. Már kint hányjuk megint a földet a daráló alól, és kettesben vagyok a főnökkel, Rigó Ballá bácsival. Morzsaléfcos a föld, scik ibenne ia levegő. Azt nem mondanám, hogy nehéz lapátolni, csakhogy már kivan a karom a rámolástól. Meg éppenséggel ragad Is ez a föld, nem szekta meg még a kezem. Arra meg nem figyelek, hogy a főnök időnként lesúrolrjia kefével a lapátját, hogy könnyebben csússzon a föld. Amikor mog leáll pihenni, aprólékosan lekaparja .a lapátról a íormaiszekrénybe való, tapadós anyagot. Pedig, ha Gyunmánszká lapátját a kezembe vettem, ezt a leckét előre tudnom kellett volna. Ebiből lett belépésem negyedik órájában a gorombáskodás. Ez a kitérő meg azért kellett a történetiben, hogy miagammal is megértessem, miért nem ütöttem oda az öntőnek. Nem azért, mert nem voltam biztos az öklömben. Egy ütésig, de még harmincig ds halálbiztas. De mit szépítsem, Gyurmánszfci meg az 'arra következő százharmincban lett volna biztos. Átlátott ez a hideg szemű rajtam. Pontosan tudta, mikor gyengülök a munkában, mikor szisszenek a vastól és remeg meg az inam a súly alatt. Mit érek egy pillanatnyi győzelemmel, utána meg odaállítok az öntő mellé, és kénytelen vagyok belátni, hogy amikor a kezeit pihenteti, iákkor ds gyorsabban megcsinál mindent, minit ón. Keveset ér itt, toisapám a Pesten összeszedett bunyós tudományod, te sem szoktál az ilyen vég nélküli verekedésekhez. Amit itt csinálnak, nem tornatermi ugnabugra, az itteni homokzsákot nem szívből kell püfölni. Gyűlöletből! Vicsorítva is, és abba sem hagyhatod. Kispajtás, a te rnelós izmaidról csak hitted, hogy kemények. Ahhoz legalábbis gyengék, amit itt csinálnák, ebbe a oügölésbe az eszed is belefárad. Akikor ezek máért csinálják, miért vannak itt, miért nem mennek, amerre látnak? Egymagám álltam a hét méter ide, húsz méter oda ömtőcsamolkban, idegenül. Nem nekem való hely ez, árnnyá biztos, meg ezekkel az emberekkel sem lepzök kásapám meg barátom. Véget ért iaz első map, mentünk az öltözőbe, az emberek a tusok alá. Nem volt kedvem velük fürdeni, ászfooütem el, piszkosan, fáradtan. MESSZE A NYUGALOM Egy mezítlábas kölyök fut a földúton. Tán játékból fut, vagy az anyja, küldte valahová. Tavasztól őszig mezítláb fut, aztán bakancsban. Később már nem passzióból fut. Kötelességből. A faiskolában térden fut a sorok között a earabo- lóvail, aztán a szójeibabvetésék között. Majd a friss tartón fut, két teli kannával viszi futiva a vizát iaz aratóknak. Azért fut az iskolából, kell a pénz; most már te is segíthetsz, fiiam, ott vannak még az öcséid is. Talicskával igyekszik a kőművesek mellett, fut ia malterral, a téglával. A gyümölcsöskertben a ló mellett fut, aljinövényt irt, a cséplőgép mellett fut, zsákkal a hátán, később cementeszsákkal. Már a niaigy-vásártefepen fut tovább, 242
