Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 3. szám - Siklós Olga: Sarkadi Lukréciája

ált. Aibból indul ki, hogy minden nőben van valami hódítási vágy és kívánicsd- siág, igény a saaibadiságinialk egy mamiére, laimii iá szexuális szabadságba valósítható mag a legkönnyebben. De van (benne valami a Sairfciadit ofly sokszor izgiaitó, önpusztító jellegiből is. Ez (a Lulkirécia igazi nő, laMnelk nem megy könnyem az értény, és la (bűn sem, íalká egyiképpen igényit tart epre is, ama is, >aki nem akarja egyiket sam feladná — önmagában. Áldozatié ez a Lukrécia, vagy hősnő? Sarkadénál egyik sam. Így persze nem illik tragédiáiba, de iámnál inkább szatíráiba. S bár Lukrécia jellemében a szatírába kívánkozó színek halványabbak, annál bőkezűbb Sarlkadi, ha Bruifcusról van szó. Ö laz ellenzék karikatúrája, a lázadás lázongássá, zsörtölődés&é váltott figurája. Attól klap Lulkráoia különös színt, hogy e Brutus „erényes hitvese” — se Brutus mellett hódoló lovagként egy cinikusan könnyelmű, de elvetemültségében is férfiúi Ibájjlal és „ördögi csábításra” alkalmas jellemmel láp fel a király. A híres, imítoszbali erény így kanul a király és Brutus-jelantatte konfliktus csapdájiáíba. S miig Lukrécia lazt hipzi, hogy a csábítóval mérkőzik, lényegéiben Pajlta rés általa Brutus és a király csap össze. S ebben a konfliktusban csiak vesztes van. Mert. ugyan az erényes Lukréciából nőiesen kíváncsi Lukrécia lett, de imég az önálló és kacér Lukréciát is csak erőszakkal dönthette le a (király.

E töredékben is a remekműveik erényeit fölvonultató (kis drámának a negyvenes évek végién hiányzott miág a színpadi hagyománya. ’Lalán azért is maradt befejezetlenül. A hetvenes évek közönsége azóta nemcsak megszokhatta, de igen élvezetesnek is tartja a piedesztálról ledöntött hősök színpadi figuráit.

BARABÁS LÁSZLÓ: SZÖVÉS-FONÁS

212