Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - Angyal Imre: Északi virág (vers)
ANGYAL IMRE Északi virág Már régi az öreg, nem a lucskos föld és göcsös fa tanította énekre, nem sebes ajkak mormogtak imát, ha este volt és mindenki nyugodni ment, arcát átütötte arany-rozsda, lüktet halántékán az öreg mesemondónak. Együtt ébredt balga társaival együtt a hideggel, a hóval, hangja mélyen búgó, küszködik a szóval, de megindult és folyik vissza, vissza. Mikor még nem uralkodtak törvények, arról mesél, arról, mikor még fiatal volt s szent táncot jártak, nem volt más mint hó, nagy-nagy hó, mi elborította a világot. Úszott hidegen-kéken úszott fölötte a hang, fehér bársonnyal borított rének úsztak a hós-síkon, a csönd volt a hatalom, Hatalmas Birodalmát nem érte át gyorsan futó szán sem szarvas, csak a szó mi elhagyta az ember ajkát. Hóban fürdő tt az év valahány hónapja, mesemadarak szárnya törte fel a jéghártyákat, onnan fakadt a vér meleg és habos vér, az élet a szó, nyomán kicsi kék-virág nőtt kis északi virág, talán ekkor született a mesemondó. 13
