Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - Angyal Imre: Ősz-csendélet (vers)
Hol nem kórógyökerek növesztenek kórót mi csak halott szélben él és zizeg szárazságot zenél dermedt szíveknek, ott olyan virágok vannak melyek még ismeretlenek onnan szeretnék hozni néktek pár szálat és megkérdezni: ismeritek? belehelni illatát úgy kell nem sokat belőle, csak érezni, színe fehérből kél s violába sötétlik. kék szárán fagy dereng ha kézbe veszed süti bőrödet hozzátapad s nem tudod elengedni: a tied. Valahogy ilyen ez a világ én még nem ismerem, de ha elmegyek, hozok belőle, megígérem. Bő tányérjának nedve átcsurran a horizontba, rigó-reggel fekete angyalok uszályát nem látni, mit is keresnének ott hol zöldet piheg minden, ébrednek a gazdák bajszuk álmosan kacérkodik a széllel épp úgy mint kukoricabajusz melyet a szél pödör hegyesre. Int kezük testükből lendül karjuk amint mutatják a bambán ringó messzeséget, rendbe szedve minden, Ó, Boldog Föld szeretik, átkozzák mikor hogyan, ha konok és száraz, vagy ha szoknyája bő ráncaiba dúsan rakódik minden, gurul az alma és pereg a szem. rw Osz-csendélet 14
