Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám - Sarkadi Imre: Lukrécia (dráma)
zal heneag, hogy a szerencsétlen iasz- szony nőm is mar másít termi, minit amit a férj kíván tőle. Brutus: Ostoba vagy. Mért ne mondanám él a fogadásunkat Lukréciának ? Király: Én sem ajánlanám... (nevet) Brutus: Persze nem hiszitek... de csialk laz irigység beszáll belőletek. Király: És ha az jutnia ősziébe: ej, ej férjem, úgy látszik nagyon biztos a dolgában, szoktassuk csalk egy Kicsim hozzá, hogy nem femekig tejfel iaz élet... és ha iezt gondolná, nagyon szívem szerint való sasszony lenne. És elsőnek mindjárt jelentkeznék is... ma de ezt nem merem végigmondaini, mert házigazdánk homlokán már látom gyűlni ia sötét redőket. Brutus: Sajnos az a baj, hogy háromnegyed részében minden pózod üres fecsegés. Ha őszinte lenne .mindez, legálább exotiikum lennie, s így érme valamit. De te feiláhem-hiarmiadáibam ■csakugyan megteszed mimdlazt a léhaságot és rosszat, amivel hencegsz. Így az ember nem tud hova tenni. A léhaság zsenije sem vagy —• ehhez nagyobb tehetség kellene. De ártatlan szájbősmak sem nevezhetlek... Híveim Lukréciáit. Király: Hívd és mi igyekszünk jó fiúként viselkedni. Brutus: Mondtam már: lehettek bármilyenek. Ahogy én kívülállók a fi stílusotokén, úgy áll ő is. (el) Király: (nevetve) A leendő felszarvazott férj... Quintus: Én úgy látom, hogy a ház asszonya egészen reménytelen eset. ami a ti sitálusoitckat jelenti, így tesz majd ő is. Vagy .azt hiszitek, hogy az úgynevezett polgári erény —- amit laz előbb olyan emelkedett gúnnyal említettél — néhány csökönyös, dogmatikus szamár magatartása csupán? Király: Ha lesatleg elmondanám neki a fogadást... elvégre ia nő mégse versenyló, akiire fogadni szokás. Te pedig fogadtál velem Brutus. Fogadtál, mart tudtad, hogy Lukrécia erényes. Milyen szemmel nézne rád a ház puritán asszonya, ha megtudná, hogy száz aranyat nyerik prénvei által. Micsoda 'távlatok... Quintus: Ezt rendszerré tenni, Brutus, jobb üzlet, mintha más módon kerestetnéd meg feleségeddel iaz aranyakat. Brutus: ízetlenek vagytok. . . mint bordélyba beszabadult kamaszok. Király: Bocsáss meg. Mindig elfelejtem, hogy előtted ia nőkről qsák általában szabad beszélni. De azt az egyet, mellyel la viliág százezernyi nője közül véletlenül együtt hálsz — még gondolatban sem szabad a többivel összehasonllítami. Tehát...? Quintus: Tehát hívd már a ház asz- szoinyát, Brutus. Hiszen csiak nem félsz? Vagy lehet, hogy rossz néven veszi Lukrécia, hogy ennyire bíztál benne? Király: Rossz néven? Ezt aligha. Quintus: Sosem lehet tudni. A nők szeretik, ha oltárt faragnak ia fejűik fölé — feltéve, ha nem Zavarja őkét az oltár —, de azt már nem mindig szeretik, ha valláki — például a férjük — leinnyire biztos a bírásukban. S igazuk 'is van szegényeknek, ebiben a pántjukon állok. Aki ennyire bízik a feleségében, az tuliajdanképpan iaz-