Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám - SZEMLE - Káldi János: Fazekas László: Sziklaösvény
Fény mögött lapul az árnyék mi megállt — az előbb járt még halálba torkolló játék (Halálba torkolló játék) Művészi alapállását A választott hely című szép prózaversében így fogalmazza meg: „Nem a jólétben élőké az előjog és nem az erőszakot elkövetőké, hanem azoké, akik a világ meredélyén, a sziklafal fokán kapaszkodnak, és nem bízhatnak másban, csak izmaikban, övék az előjog, akik értik a nyelvet, lelkesülnek a zenén, föloldódnak a látványban. Övék, akiket kettétép a világ.” Fazekas nem a meghökkentések embere. Nem a prófétai pózban tetszelgőké, nem az égzengésé. Nyelve, stílusa átlátszó, tiszta; olyan mint a hegyi patak vize. Távol áll tőle a költői dekoratív- ság. Azt gondolom, ez is költői-gondolati alapállásból származik. Fölöslegesnek tartja a cicomát, a túlzott mutatósságot. Tudja, hogy a nagy dolgok egyszerűen és nagy-nagy csöndben születnek. Bizonyára nem véletlen, hogy költeményt ír a csonthéjban rejtezkedő magról: Befelé fordulva megül bezárva a mag egyedül a mindenséget menti de nem tud róla senki (Mag) Tömören, visszafogottan, olykor egészen szűkszavúan íogalmaz. Igyekszik a legrövidebben célba találni. Amit el tud dalolni négy sorban, arra nem pazarol nyolc sort. Tudatosan megveti a nyelvi mennyiségi túlbuzgóságot, túlhajtást. Számos olyan rövidke verse van (ezek főleg a Jeladás c. fejezetben találhatók), amelyeket rokonítani lehet Petőfi Felhők ciklusában olvasható virágszirom- nyi, egy-leheletnyi költeményekkel. Ugyanúgy borúra-hajlók, sötéten-látók és fanyarkásak. De — s ez természetes — más itt a világ, más a problémakör, más a mondandó. Lássunk egy példát: Figyel-figyel a dőre vízre, virágra, nőre amit lát, nem kell neki csak csontvázát szemlélheti (A dőre) Költeményt csihol ki belőle a szerelem is. Ebben a témában is felfedezhetünk néhány megkapó gyöngyszemet. Különösen bájos varázsa van a Világíts magadnak c. sóhajnyi költeménynek: Fényemet leoltom világíts magadnak viseld el sötétben, hogy magadra hagylak (Világíts magadnak) De méltó társa ennek a kis költeménynek a Táncolj, a Titok és a Gyújts föl c. csöppnyi dalocska is. Nem érintetlen költészete a tájak szépségétől, bűvöletétől sem: erről beszél a Jajca vára alatt és az Attersee c. vers. A költőt gyönyörködteti a csodálatos panoráma, de egyúttal példát is ad neki; nemegyszer pedig lehetőséget valamilyen nemes erkölcsi állásfoglalásra. Maradni-maradni örökre sziklaszurdokok mélyén búvóbarlangban zúgva maradni-maradni örökre porzó, zúduló árnak mélyben dübörgő erőnek maradni-maradni örökre (Jajca vára alatt) A kritikus azzal az érzéssel teszi le a versgyűjteményt, hogy érdemes volt találkoznia Fazekas László új művével. Egy rokonszenves költői műhelybe nézhetett be a verseken át. A könyv számos költeménye megkötődik — gondolatiságával és szépségével — az emlékezetben, s nyilvánvaló az, hogy ezek után óhaj is születik a kritikusban: bárcsak gyakrabban találkozhatna a szerző műveivel, könyveivel! (Szépirodalmi, 1973.) KÁLDI JÁNOS 185
