Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 2. szám - FIATAL ÉLETÜNK - Kósa Csaba: Halálkör (elbeszélés)

Szerettem volna elkerülni még a látszatát is, «hogy csalódást «érzek az elmaradt szám miatt. Olyan eseteket emlegettem, amikor a kockázat egyenlő az öngyilkossággal, s éppen ezt a felismerést figyelmen kívül hagyni — ez a gyávaság.

Viktor hirtelen felemelkedett a betonikodkáról, amelyen «aiddig 'üldögéltünk, s előrelépett «a kavicsos parton. Jó ideig álldogált zsebredugott kézzel — cipője orrát meg-meglegyezte a víz — hátra sem fordult, úgy szóit végül.

— Estére rendbehozom a gépet! Nem lehet komoly hibája, hidd 'el. Estére mindemnek rendben kell lennie!

Egy lány ült mellettem az esti előadáson. Szabadnapos «volt «aznap, legalábbis «ezt sejtette. Az igazság «az, hogy meg sem kérdeztem tőle, mi a feladata az együttiesnéd; talán műlovarnő vélt, talán csak a buzogánydobálónak segített a bájaival, de laz ás lehet, hogy a háttérben tevékenykedett, s meg sem jelenít a porondon.

Viktor hozta fel mellém a páholyba, s mielőtt megszólalhattam volna, gyors hátraarccal eltűnt.

A lány csöppet sem zavartatta magát, taps«olt, integetett, becenevükön szó- longatta a szereplőket, s minduntalan arról faggatott, mi a véleményem a produkcióról.

Az utolsó szám, amely megelőzte Viktort, a légtornászaké volt. Hófehér testek íveltek a kupola alatt, fájdalmasan nyikorogtak az artistalétrák kötelei. Aztán kihunytak a reflektorok, a porond elsötétedett, csak a kijárati ajtók felett vöröslöttek a jelzőlámpák.

Emilia hangjára ocsúdtam fel.

— Hát nem jön? — kérdezte.

— Viktor? Viktor hol maradt?

A kezemért nyúlt, megszorította.

— Menjünk hát -— súgta együttérzéssel.

Vacsora után fe&szökitünk a szobámba. Emília levetette a ballonját, s leült az ágy szélére. Válla felett előreveltett, kibontott haja szikrázva zúdult a szemembe.

Zavarral küszködtem.

— Viktor úgy érzi, kételkedsz benne.

— Miből gondolja? — kérdeztem sokára.

— Az «eső megártott a pályának. Felszakadt a ponyva, a réseken becsurgott a víz... Csúszós pályán mégsem kísérletezhetett...

Próbáltam elkapni a pillantását, makacsul kitért.

— Viktor miatt jöttél?

Szelíden csóválta a fejét.

— Hiszen szabad is lehetek...

Sokáig hallgattunk, mozdulatlanul.

— Tudom — mondta halkan a lány —, el akarsz menni.

Puhám, lágy siklással emelkedett fel. Fején át egyetlen mozdulattal húzta le a ruhát; gyorsan, eltökélten veítfeőzöitt — megéreztem teste illatát.

Ekkor miár «régen G.-foen éltem. Pénzem az első héten elfogyott, általában Viktor segített ki a különféle Zavarokból. Nem tudom honnan, de a tárcájában mindig lapullt néhány százas.

Szándékaim gyakran feltardsznyáztak, a lábam azonban nem mozdult. Négy hót, négy hónap, négy év «telt el? Egyszer csak elérkezett az a bizonyos (szombati nap.

131