Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 2. szám - Szakály Éva: Gazdag Erzsi "műhelyében"

SZAKÁLY ÉVA Gazdag Erzsi „műhelyében” Műhely? Gazdag Erzsivel kapcsolatosam csak képletes jelentésű a szó — hisz nincs mű­helye. Magában hordozza azt, kobold-derű j ében, mindenre odafigyelő, ember- szerető értelmében, s abban a gyermeki csodálkozásban, amellyel környezetét nézi. A hétköznapok realitását oly erővel tudja megszelídíteni, befogni, betörni költészetének ,.gyémánt-szekerébe’’, mint azt a névtelen legnagyobb tette — a nép, megtartó, megőrző költészetében. Műhelye tehát az egész viliág — bár még sohasem járt külföldön —, a természet, .amelynek csodáihoz sorolja az embert, miagát; a társadalom, amelyben — nem éppen sírnia úton — kibonta­kozhatott tehetsége, embersége, a felnőttet és a gyermeket egyaránt megindító, szépre-nemesre szemet nyitó költészete. Hannát ez az ős-erő? Valahol Gazdag nagyanya csodálatos sárvári mesélő estéiben, amikor a mosónők és májS egyszerű emberek között a fonóházbain a valóság mesévé vál­tozott s ia mese valósággá. Almáikor az .est homályában elmosódtak a kontúrok, s a „lúdvére” is valóság volt, mint ahogy valóvá elevenedett a bakonyi juhász ükapa, hogy néhány évtizeddel később minit a Megtalált tümdérország — mind­máig kiadatlan, — elbeszélő költeményének hőse maradjon halhatatlan. Bele- diöbbantak ezekbe a mesélő estekbe a nyájait őrző Vad komondorok, a ibárányt- vágó, táncoló (betyárok... A napvilág realitása azóta is ejsite válik költészetté, Gazdag Erzsi közegévé, természetesen anyanyelvivé, amelyet nemcsak írásai­ban, de gyönyörűen ejtett szavaival is él. Hannát ez a meleg derű? A harmatos hajnalokból, amelyekben menni, menni kellett, hallgatni a fű növését, meglátni a virágok napra fordulását, még nem értve, de érezve és átélve a természet csodálatos harmóniáját. Honnét a tudástszomj? A gyermekkorban ritkán potyadozó könyvekből, amelyek gyakran haza se kerülitek, mert megtetszettek valakinek, egy osztálytársnak, egy barátnő­nek. .. De nem, még korábbról! Még ími-oilvasni som tudott, amikor a padlá­son megtalálta édesanyja gyöngyibetűs iskolásfüzeteit, a tiszta lapokat cérnával összefűzte: ez volt az első könyve, később ebbe írogatott, még nem verseket, csak úgy, magának. Sohasem készült költőnek! Mikor a sárvári polgári iskolában tanárnőjétől először hallotta: „Erzsi, te költő vagy!” — elsírta miagát. Mert már iákkor adni akart, s ltudta: a közhiedelem „bolondnak”, garabonciásnak, semmittevőnek tartja a költőket, még a legnagyobbakat is. Elsírta magáit, mintha megsejtette volna, hogy ez az adottság nem könnyebbé, hanem rögösebbé teszi életútját. Azóta generációk nevelkedtek fel versein. Nem tudja hányat írt, még köteted­nek kiadásait sem tartja számon. Az első versére mégis emlékezik: Ó-magyar Máriasiralom-szerű költemény volt, tele érzelemmel, fájdalommal. Később nem­120

Next

/
Oldalképek
Tartalom