Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - TANULMÁNY - Sonkoly István: Csokonai versei a 20. századi kórus- és dalirodalmunkban
szomszéd megye festészetéből. Ami a réven elveszett, bőségesen megtérült a vámon, mert így a három festő mindegyike tekintélyes számú művet mutathatott be. „Három művész, három nemzedék - olvasom a kiállítás katalógusában. Nem fogja őket össze közös program vagy közös stílus. Szeretik és tisztelik egymás munkáját; ezért állnak együtt a közönség elé.” Egymás munkájának megbecsülése még valóban nem közös program, különösen nem közös stílus, a három festő munkásságának azonban vannak közös pontjai, melyek indokolttá tették együttes szereplésüket. PATAY ÉVA két kiállító társánál jóval idősebb, 1900-ban született. Festményei zaklatott, küzdelmes világot tárnak elénk, sejtések és próféciák lobognak fel bennük. Ihletés, Jelolvasó, Tapintás, Vakok, Forrásfakasztó, Halottébresztő - ilyen és hasonló címek olvashatók a címek segítségével is nehezen értelmezhető képek alatt. Az esztétikumnak, közelebbről: a festői értékeknek ugyan nem legfontosabb mércéje a fogalmi megközelíthetőség, a kettő azonban nem zárja ki egymást szükségszerűen. Patay festményeit nézve is elsősorban a festői értékeket méltányolom, ugyanakkor nem mondhatok le az általuk közvetített gondolatok értelmezéséről sem. Képeinek többsége jelképes ábrázolás. Jelképesnek, alkotójára jellemzőnek tartom a Ki a labirintusból című festményt. Az a figura, amelyik a kanyargó, kavargó formák közül, a szürkék és rózsaszínek küzdelméből, a viharosan felrakott és görcsösen megdolgozott festékfoltofcból kialakul, számomra Patay Évát jelképezi: egy festő keresi a kiutat feltörő gondolatainak és festői megsejtéseinek labirintusából. A küzdelem, az útkeresés nyomai minden munkáján megtalálhatók, de azoknak a száma kisebb, amelyikek valóban utat találnak, vagy legalább sejtetik a kiutat. Ilyennek láttam a Cipelők, a Tengeren haladók, a Nyitott tenyér, a Jelolvasó és a Ki a labirintusból című képeket. Méltatói többségükben mély gondolatokat látnak Patay Éva képeiben. Nem csatlakozom hozzájuk, mert a képek sokszori tanulmányozása után is a festő küszködését látom rajtuk jellemzőbbnek. Sok a félmegoldás, a nem tisztázott gondolat és forrna munkáiban, s ezt nem nevezhetem erénynek. Kedvezőbb példáért nem kellett messze mennem, a terem másik falán ott sorakoztak GICZY JÁNOS képei. Az 1933-ban született festő munkáiban az egyéni és határozott világkép, ábrázolásmódját illetően a nemes egyszerűség és lírai érzékenység ragadott meg. Giczy és Patay munkásságában van közös jegy is, mindenekelőtt az őszinte megnyilatkozásra való törekvés, a különbségek azonban tekintélyesebbek. Giczynél feltűnő a tartózkodás, az indokolatlan és kiegyensúlyozatlan, széles gesztusok kerülése. Közelebb van a földhöz, józanabb, tapinthatóbb világot jelenít meg. A realitások tisztelete sem esze, sem keze járását nem 'köti meg fölös mértékben, élményeit átkölti, saját festői nyelvére fordítva jeleníti meg őket. Többnyire világos színek uralják képeit; világos, áttekinthető a kompozíció is, amelybe motívumait foglalja. Megszokott, a benne élő ember számára jól ismert élethelyzeteket ábrázol Giczy János. Görnyedt, aprócska nénikéje keresetlen mozdulattal jelenik meg a képen akár állataival foglalkozik (Tyúketető), akár a számára oly fontos esemény kezdetét, az eső eleredését tapasztalja meg széttárt, égnek fordított tenyereivel (Csöpög), akár hasonmásai társaságában a kiskertnyi temető sírdombjai között bukdácsol (Halottak napja). Az általa szeretettel és festői harmóniával megjelenített világban egyenrangú esemény a termés szemrevételezése (Bánfalvi táj termésnézővel) és az ember életéhez szorosan hozzátartozó állatok gondozása (Pásztor)., Alig különbözik Giczy parasztjaitól a bibliai három jövevény (Háromkirályok), és közéjük tartozik - mert így látja magát és helyzetét — maga a festő is (Önarckép). Giczy otthon van a képein ábrázolt világban; az emberek, az állatok, a növények, a tárgyak mind közeli ismerősei. Gyanítom, hogy gyermekkorát élte falun, s az élményeket felnőtt fejjel is őrzi, újra és újra átéli. Ábrázolásmódja, amely szellemében és 558
