Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - TANULMÁNY - Cs. Nagy István: A Felhők-ciklus verstanához
emlékezzék a „madár” rímhívó hangjára. Annál egyértelműbb a kiemelt „idő” egyszavas hatalma is a tavaszos, (hosszú sor végén a diadalmas „visszajő”. A bánat? egy nagy óceán. S az öröm! Az óceán kis gyöngye. Talán, Mire fölhozom, össze is töröm. . Az „öröm” külön sorrá emelése, kiemelése: világos szójátókrím-helyzetet teremt, s ez a kontraszt a két metafora közt ((bánat-óceán, öröm-gyöngy) a csak-így biztosítható rímpáron nyugszik. Ez a képi képlet. Az elérhetetlen, törékeny öröm a magas hangfekvésű rím sajgó élességével emelkedik a szöveg fölé. A keresztrím-partner „óceán- Talán” a „ce” és „ta” disszonáns koccanásával mintha a „Talán” hatását erősítené meg: az öröm kockázatosságát. „Az ember ugyan hova lesz?” verskezdő sorra az egyszavas második sor rímel, a vers kulcsszava: Sokrates. Ezután megnyúlnak a Sokratest és a hóhérát szembeállító sorok, hogy az „Oh, lehetetlen”, majd az „És hátha . . . hátha ...” rövidebb sorok feleljenek a Sokrates-dilemmára. A jambizáló vers különböző szótagszámú sorai közt a három rövid sor vázlatszerűen kijelöli a gondolati erővonalat. A Nem süllyed az emberiség címűben is világos a rövid sorok jelentéshordozó értéke. A Százféle mesét, Eget, isteneket, Pokolt és ördögöket három rövid sora több szempontból is elhatárolódik, kiemel: ritmikai váltásokkal, új rím-várakozással és főleg a párrím összegező érvelésével. Ennek a párrímű sornak ellentétes-felsoroló grammatikai-ritmikai párhuzama a vers hangsúlyos alakzata, a tartalmi magot érintő kifejezőeszköze. Az Az én szívem ... címűben a „Sötét, sötét!” ismétléses értelmező külön rövid sort alkot. Erre felel a „Csak néha vét” hasítóan éles htmrímű sor. A „Sötét, sötét!” szinte metszőén világos hanghatásával, támadó jambikusságával tör át a vers szövetén. A Már sokszor énekeltem .. . címűben a „Sugároto'k” egyszavas sorának nosztalgikus elkülönzésével szinte sugárzó versmaggá válik a szó. Hangulatát nyilván nem veláris sötétségével, hanem a jelentés fényerejével biztosítva, a kölcsönfényű „Sugárotok” így fénylik föl a sugár-sóvárgó tartalomtól. A Fönséges éj !-ben a rövid sor (Fönséges éj!) négyszeri ismétlése egy osztináto- szerű gondolatritmus makacsságával van jelen. Tündökletes szépségre és zsivány-er- kölcsre lát a szenvtelen méltóságú „fönséges éj”. Tündöklik, mint a gondolat maga - József Attila proletár téli éjszakája. Petőfi „fönséges éje” önmaga szépségétől és zsi- ványságától egyszerre meghatódva, ittasodottan tündöklik, mintegy nárcisztikus tetszel- gésben. Az éj szó kihegyezett önrímére szúrva forog az egész fönséges éj színpada. Nem az éji díszletnek szánt öt sor itt a lényeg, hanem az ellenpontozó hatodik, a gyilkos feudális erkölcs tőrét villantó. Andalító a vers hangtana, a nazális és liquid hangok behízelgő dallama. Külön hangzásbravúr a Iballag-csillag rím továbbzengetése a sorbelseji csillog igével. Mesteri a vers modulációs ritmusa: a „fönséges éj” magas hangszerelését , szabályosan váltogatják a mély-tónusú párrímek. A ritmikai hullámok pontosan követik a kompozíció« belső “logikát. A negyedfeles sorpárt az ötös jambikus sor kiteljesedése követi, ez az éji pompa idilli mozzanata. A nyugtalanul anapesztizálő ötödik hosszú sor 533
