Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Bertalan Lajos: Utak, sár és beton - Fehértói jegyzetek
alaposan összevágott sáros kerékcsapás, s valahol a túlsó sor előtt, egy dobásnyira a gyepes útszegély, ahol már gurulhatna a kocsi. Mondom apámnak, ki 'kell szállnunk.- Gyalog is odatalálunk - nyugtat meg bölcsen, s én sem tudnék hirtelenjében okosabbat kitalálni. Dagasztjuk a sarat. * Fehértón minden középület a községet átszelő főút mellé épült: a templom, az iskola, a községháza, a tanítóház, a kocsma és a bolt, a tűzoltószertár, a mészárszék, a posta. A falu többi utcája esős időben, ősszel és tavaszi olvadás után úszik, ül a sárban. Talán a Tó utca és a Szőlő utca kivétel, az előbbi olyan széles, hogy ha egyik felén békésen úszkálnak a kacsák a tócsákban, a másik oldalon még valáhogy átvergődnek a szekerek, az utóbbi viszont homokosabb és lejtős, lefolyik róla a víz a Horgasok felé. A Kónyi utca ugyan széles, akár autópálya futhatna házsorai között, csakhogy a talaja agyagos, kátyúja vendégmarasztaló, vontatós legyen a kerekén, aki egy kiadós eső után rámerészkedik. Maholnap minden második háznál motorkerékpár lesz, néhány udvarban már ott áll az autó is, de a további „gépesedés” előtt ott a sár, a járhatatlan falusi úthálózat. Mit ér a kocsi, ha az év felében ki se mozdulhat vele az ember a pajtából, az udvarból? A falu rég kilábolt a nélkülözésből. Új házsorok épülték, az új házakban televízió, mosógép, az utcán pedig a sár. A közösben biztos pénzkereset, a háztájiban virágzó állattartás, de a Kis utcában, az Űj soron, az Újtelepen, a Godenában csak a járdán lehet közlekedni. Gyalog vagy kerékpáron, esetleg motorkerékpáron (ha nincs rendőr a közelben). A téesz előtti időkben csak a csordára járó állatok és a konda, a lovaskocsik, ökrös-, tehenesfogatok dagasztották a sarat, most pedig 3-5-7 tonnás kocsik, vontatók, kombájnok, az egész „gépesített” mezőgazdaság. A kátyú tehát nemcsak maradt, hanem el is mélyült. Egy kis szófacsarással úgy mondhatnánk, a falu szekere - bár rúdjával a modern idők felé mutat - hátsó kerekeivel bennragadt az évszázados kátyúban. Ettől aztán lelassul a sokat emlegetett urbanizálási folyamat, a városiasodás. A falun átvezető közlekedési útvonal sáros, mert a vontatók ráhordják a földet a mellékutákról, dűlőutakról. A falusi ember sáros csizmával, bakanccsal még a konyha küszöbét is óvatosan lépi át, a „tiszta szobába” ilyen lábbelivel a világért sem menne be. A gépek, különösen a vontatók gyorsan tönkremennék, sok a törés, hamar kifogynak a pótalkatrészek. Van-e kiút? Válaszért a megyei tanács végrehajtó bizottságának mezőgazdasági és élelmezési osztályán kopogtatok. Az előadó, alti a termelőszövetkezeti bekötőutak szakértője, derű- és borúlátó egyszerre:- Van kiút, de rendkívül költséges, továhbá az ügy elég bonyolult, mert a falvak útjai rendeltetésük szerint más-más igazgatás, illetve felügyelet alá .tartoznak, s ennek megfelelően más a felújítás, karbantartás pénzügyi lehetősége. Vegyük a .mi területünket. Az állam az úgynevezett célcsoportos bekötőút beruházási program keretében gondoskodik a termelőszövetkezeti majorok és a közlekedési útvonalak közti összeköttetés megteremtéséről, bekötőutak építésével. Az i970jben hozott kormányhatározat szerint a mezei- és dűlőutakat a termelőszövetkezetek kezelésébe adták, míg az úgynevezett vegyes hasznosítású utakat a községi tanácsok tartották meg. Ez utóbbiak felügyelete a megyei tanács vb építés-közlekedési osztálya hatáskörébe tartozik. Az állam természetesen a majorok bekötőútjaira fordítja a legnagyobb gondot, a legtöbb pénzt és szakmai 516
