Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczy Emőke: "Mit akar" a költő - és "mit tehet" a költő?

gyakorolva mindazokra, akikben már felébredt egy másfajta élet igénye, a jelen hiányérzete”. Hiszen „vannak már olyanok”, akiknek nem elég az „ehess, ihass, ölelhess, alhass”, hanem „a mindenséggel” is mérni akarják magukat, de nem tudják, hogyan . . (uo.) Nem ismerik az ehhez szükséges „mércét”. Ebben lehet segítségükre az irodalom: az értelmes élet eszményét, a másokért élés, az igazságért való küzdelem szépségének hitét sugározhatja. Ügy is, hogy megmutatja ennek fonákját, a tunya, önző és semmittevő - vagy egyszerűen csak: beletörődő - élet értelmetlenségét, céltalanságát. A pusztuló értékek tragédiáját, a hamis útra tévedők kiúttalan tehetetlenségét. Ezt teszi Juhász Ferenc is: az iszonyat, a pusztulás lehetőségének elénk vetítésével, az értelem nélkül való élet, az álértékek csillogásával megelégedő belső üresség undort s érzelmi megrendülést szuggeráló halál-birodalmának rajzával, a vakon s ösztönösen önmaga megsemmisülése felé rohanó emberiséget feltartóztatni akaró szándék segélykiáltásaival. Csak meg kell tanulni „venni”, megfejteni a kódjeleit, s máris értjük: ha emberi világot akarunk, messzire kell kerülni azoknak az ösvényeknek a tájékáról, amelyek a Halál birodalmába vezetnek. De ezt csak tudatosan tehetjük: ha megtanuljuk tisztán látni céljainkat, s megtaláljuk a társadalmilag hatékony és valóban célravezető eszközöket ahhoz, hogy a helyes úton járni is tudjunk, kacskaringók nélkül. Ehhez viszont tudatos, gondolkodó emberek kellenek. És olyan művészet, amelyből az ember megtanulhatja a komplex igazság értését, áttekintését: össztársadalmivá emelkedett egyedi léte törvényeinek felismerését. Juhász Ferenc eposzának hőse — IV. Béla király, a „Halottak királya” - rátalált a teremtő élet szépségére, a látszólag kaotikus valóságban az egyértelműség, a hit, a vállalás élet-alkotó erejére. Csak az ő útja lehet az Ember útja: életét teszi fel a küzdelemre egy új hazáért.

A művészetnek — s kiváltképp az irodalomnak tehát kettős szerepe, feladata is van korunkban: önismeretet adni (mind az egyénnek, mind a társadalomnak), s jelezni a társadalom ideológusai, elméleti kutatói számára, melyék azok a tendenciák, amelyek korunkban jelentkeznek, élnek, s amelyek kialakulása nem mindig az irányítás függvénye, de amelyeket — időben felismerve — alakítani, befolyásolni lehet, helyes mederbe térelvén őket. így.irányíthatjuk .tudatosan az emberre szabott emberi világ alakulását, 's kerülhetjük el azokat a groteszk helyzeteket, amelyebben az emberről alkotott hitünk, ..szmiónk önmaga fonákjává torzul (pl. a Rákosi-korszák tévedései, hibái). Hiszen tár- -adalmi célunk: az embert felszabadító életforma kialakítása. A kommunizmust Marx úgy határozta meg mint igazi humanizmust. Itt a termelés van az emberért, nem pedig az ember a termelésért (vagy másmilyen külső kényszerítő célokért). Ezzel valóra válik a múlt századak azon haladó embereinek álma, akik ismételten azt az ehkölcsi követelést támasztották, hogy a társadalmi haladás összes erőit az ember alkotó fejlesztésének szolgálatába kell állítani” — írja A. Tyitarenko szovjet társadalom-pszichológus.15 Nekünk is ez elvet kell állandóan szem előtt (tartanunk.

Dehát eleget tud-e tenni az irodalom annak a szerepnek, amelyet a társadalom szán neki? Helyesebben: hat-e úgy a kor emberére, ahogy hatni kíván és ahogy várnánk? S ha nem: miért nem? Van-e „hatalma” a költészetnek, tudja-e az igazság megfogalmazásával befolyásolni a világot, s így az emberiség sorsát?

A „mit akar a költő?” kérdésre már válaszoltunk (önismeretet adni s a kort feltérképezni). Azt is meg kell néznünk tehát: „Mit tehet a költő?” „E gyötrelmes század hetedik évtizedének költője?”10

Nem tehet többet, nem tehet mást, mint hogy megfogalmazza ,a való világot, akkor is, ha a világ nem hallgatna rá.

„A költő tegye dolgát, hacsak egy fűszál, egy mohos kődarab hallgatja is, énekeljen akár az omlékony sivatagnak, a szörnyrejtő sötétnek.” „. . . Elégtételt csak abban kaphat”, ha költészete „átüt a dolgokon, mint .a halál, kicsordul a dolgokból, mint a vér ...” (uo.)

4)1