Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám - Kemény Dezső: A Frauenkirche romjai

és ne román konyakot hozzon neki, hanem kenyeret, kenyereit, kenyeret. Amióta Rolf kijár a rámpára, fürödni lehet a parfőmben, de ő még .mindig csak három kilónyi kenyeret tudott összegyűjteni, röhögni kell, pont a Hungeriblock aljában talált egy ki­járó deszkát, ott gyűlik a kenyér, és két lépéssel arrébb naponta körülbelül tizenöt ember hal éhen - gondolja Judit -, és valóban röhög, mert má egyebet tehet, ha nem akar zokogni, ahogyan Rákhel zokog vala meggyilkolt csecsemői fellett a seregek urához fellebbezve; nem, oda már nem folyamodhatik, mert apja a Regnum Marianum bűvö­letében először katolizált, azután alig két évvel később belépett a sokkal kevésbé népes protestáns egyházba kizárólag a Kormányzó Űr Öfőméltósága iránti tiszteletből, de az sem használt, sem a szentszéki, sem a kormányzói mentesítés, pedig ha a náci pártnak lett vdlna zsidó frakciója, abba is belépett volna az ő apja, jaj, hát röhögni, nem zokogni, mert Rolf üvölt és üt, ha sír a szeretője, és Rolf ökle csontos és kemény, pontos arányban van egy zöld-háromszöges, hivatásos bankrabló testalkatával, - ezt még mindig Judit gondolja, miközben négykézláb állva súrolja az irodát és még na­gyobbat röhög, éppen úgy, mint egy üzekedni vágyó kanca, amikor Rotterführer Stolz bejön, és egészen szabályellenesen ráver a prominensnek számító Judit fenekére. Imre közelebb sántikák a romokhoz és leült egy kődarabra. A német idegenvezető futó pillantása mintha rosszallást fejezne ki, de nem szól, hanem a félkörben álló csoport felé fordulva beszélni kezd, szokás szerint minden mondat után szünetet tartva, hogy a csoportkísérő lefordíthassa.- Kedves .magyar barátaim, most, városnéző körsétánk végén az egykori Frauen­kirche romjai előtt állnak. Mögötte a Brühl-terrasz, itt balkéz felől a CoselpialaAs maradványai. A Frauenkirche hatalmas homokfcőkupolájával Európa egyik legszebb barokk épülete volt. Georg Bähr, Drezda város tanácsának hites ácsmestere építette evangélikus prédikálótemplomnok, 1728-tól 1743-ig. Ezt .a templomot mi, drezdaiak idővel már városunk jelképének tekintettük, .nehezen tudtuk volna nélkülié Drezdát elképzelni. Mégis megtörtént, aminek nem lett volna szabad megtörténnie: .a háború legvégén az .amúgy is sokat szenvedett és nélkülöző drezdaiaknak kegyetlen légi­támadást kellett elszenvedniök; .az .angoKamerákat légierő 1945 februárjában bomba­szőnyeget hullajtott Drezdára, és a Frauenkirche is kigyulladt. Több, mint három­százan lelték halálukat, békés polgárok, a templom romjai alatt, csontjaik ma is ott pihennek; a mentést meg sem lehetett kísérelni, .mert a templom két napig lángolt, és még harmadnap is izzó vörösek voltak az épület fómalfcatrészei. A kíméletlen im­perialista barbarizmus első .megnyilvánulása volt ez Európában, a háború folyamán félretaszított humanitás hiányánák legpregnánsabb megnyilatkozása. Ezért nem építjük fel többé a Frauenkirchét, kedves magyar barátaim, ezért maradnak itt ezek a romok örök .mementóként.- Jössz, Imre?- Nem vásárolni akartál?- Nem jössz?- Azt mondtad, akar.sz venni egy pár bugyi-kombiné garnitúrát, láttam, tizenikét- tizennégy .márkáért, .azt azért ne kívánd, hogy én menjek be érte.- Nem fontos.- Dehogynem fontos - mondja Gsöpi és nevet -, engem úgysem érdekel a kincs­tár, a busz meg csak hatkor indul, a fene egye meg, mért nem inkább most, akikor vá­sárolhatnánk P.imában, ott .minden olcsóbb.- Lehet még máskor is - mondja Judit és Imrére .néz, aki fájós féllábát felhúzva úgy áll, mint a gólyamadár - lehet máskor is, vagy esetleg egyáltalában nem.- Dehogynem - mondja Csöpi, és kezét nevetve Judit mellére teszi - én is le tudom venni .a mintát, nemosak .maga, Imre, majd veszek .neked három garnitúrát meg 392

Next

/
Oldalképek
Tartalom