Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - Kemény Dezső: A Frauenkirche romjai
KEMÉNY DEZSŐ A Frauenkirche romjai Dolgozni jöttem, nem pihenni - gondolja Judit - és a program szerencsére eléggé zsúfolt; ha nem társasutazásra jönnek, aíkkor sem tudnának többet belegyömöszölni ebbe a kilenc napba, már mögöttük van Körnigstem, mögöttük Pirna tündér! főtere, mögöttük a bűbájos Lohman-i templom, ami csak szegényes másolata a drezdai Frauen- kirchénak, de meg kellett nézni, hogy legalább fogalma legyen ia Boldogasszony drezdai templomáról, ami nem létezik többé; Imre persze nem is az ő disszertációjára gondolt, — nagy nanőtt kisfiú, aki háromezer lóerős dieselmozdonyokkal játszik - semmit sem jelentenek számára a Délnémet hatások a magyar barokk építészetben, és hiába mondaná neki - gondolja Judit -, hogy a magyar barokk megértéséhez egymás mellett kell látni az érett gótikát, az ifjú, életerős reneszánszot és a burjánzó (barokkot, ahogy az itt még ma is mindenütt a valóságban, mert eddig csak a könyvek, -a könyvek, de ez itt a valóság, bár egyéni turistaként, nem a német és a magyar idegenvezető pórázára fűzve szabadabban mozognának, persze Imre mérnök létére tiszteli a programot, csak az ia baj - gondolja Judit -, hogy ón is tisztelem és talán azért nem tudok szabadulni a szájamba akadt horogtól. A horog - gondolja Judit — sehol sem volt még, amikor a Keleti pályaudvaron becsapódott mögöttük a vagonajtó, sehol, amikor a vonat átfutott Prágán és a hídról egy pillanatra megcsillantak a Hradzsin tornyai és aztán a Moldva -partja és végül az Elba mesevölgye a játókhajókkal, játékházikökkal, játékemberkékkel, aztán a határon felszállt a vonatra három mosolygós és udvarias határőr, minden fülkébe bepillantottak, sorban kipipálták a neveket és a folyosó végéről kellemes pihenést kívántak, eine bequeme Unterhaltung in unserer Republik, de amikor megfordultak és meglátta a szürke tányérsapkák alatt és a -szürke egyenruhagallér-ok felett a kiborotvált tarkókat, akkor megérezte a rántást, és a horog élesen belevágott -szájpadlásába, és pontosan tudta, hogy -a 1-elk-dk nagy-sziakállú halásza hol megfeszíti a zsineget, hol lazábbra ereszti, hogy hosszú időn át csak -fárasztani fogja, míg végül - gondolja Judit - rászánja magát, hogy felesévélje a zsineget, teljes hosszában és kímélet nélkül, és fogy- fogy -a zsineg, és majd egészen elfogy, és -alkkor fuldokolni fog a -szabad levegőn, mert mint a többi ember, ő is a vízből jön, a magzatvíziből, a nyugalom tengeréből, amibe olyan jó volna visszakerülni, de nem -szabad, résen kell lenni, -mert még nem tudhatja, hova -kerül, ha -már teljesen kurtára fogy az a zsinór. Amint a határőrök eltűntek, 1-azul-t a feszítés, ás csak -akkor -sajdult meg egy kicsit újra -a szájpadlása, -amikor a két vámőr egyike gnädige Fr-au-nak -szólítva kérdezett tőle valamit, egyszer -majd talán eszébe jut, hogy mi-t. A radiátor már reggel óta jéghideg, - gondolja Judit - tehát érthető, hogy a csoportkísérő reklamál, és az is érthető, hogy Herr -Stullpe zokszó nélkül aláírja a jegyzőkönyvet, aminek első mondata így kezdődik: „Es wurde festgesteli-t...”, és tíz so-rral lejjebb így végződik: „ . .. Gäste empfangen zu dürfen.” Herr Stulpe igazoló-jelentéssel továbbítja a Protokoll egyik példányát a távfűtő központhoz, és - gondolja Judit - este, vacsora-terítésnél kedélyesen hátbaver-i a kis miitugrász Rol-fot, mert -az megint elfelejtette, hogy ezek a magyarok nagy ikenyérpu-sztítók, még a lengyeleknél meg az oroszoknál is több kenyeret esznek. Több kenyér - gondolja Judit - persze akkor sem igen van, amikor Rolf jókedvű; képtelenség megértetni vele, hogy -ne francia parfő-möt 391
