Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Mátyás István: Hét mű - nyolc előadás
színház MÁTYÁS ISTVÁN Hét mű - nyolc előadás- BUDAPEST-GYÖR-VESZPRÉM Hét mai magyar szerző egy-egy művéről, s nyolc színházi előadásról szólok ezúttal. Mai szerzőkről beszélek, holott közülük egyik, Tamási Áron sajnos már nem él. Tamásit mint színpadi szerzőt igazán csak ia közelmúltban kezdtük felfedezni, s bízom abban, hogy a jövőben mind több helyet kap színházainkban. Megilleti. Éppen ezért engedtessék meg, hogy a mai szerzők közé számítsam őt, azok közé, akiktől a színpadon .még sokat, netán újat is várunk, várhatunk. i. A HOLTAK HALLGATÁSA Nemeskürty István Requiem egy hadseregért címmel megjelent könyvéből írta Örkény István A holtak hallgatása című dokumentumdrámát a Pesti Színháznak. Az előadás alcíme ez esetben nagyon pontosan kifejezi a könyv és a színpadi mű viszonyát: „Dokumentumok 2 részben a ’Requiem egy hadseregért’ című könyv nyomán”. A könyv, mint ismeretes, a doni katasztrófával, a 2. magyar hadsereg értelmetlen pusztulásával foglalkozik. Szerencsésen találtak egymásra; Önkény István és Nemeskürty könyve. Örkény a szó jó értelmében rutinos színpadi szerző. Egyben olyan szerző is, akinek Nemeskürty tényfeltáró szenvedéllyel megírt könyve nem csupán irodalmi nyersanyagot jelentett, hiszen az alapjául szolgáló háborús események egész életét, írói munkásságát meghatározó „élményei” voltak. Mindehhez hozzájárult Várkonyi Zoltán értő rendezése, s a Vígszínház (ennek kamaraszínháza a Pesti Színház) kitűnő - ezúttal csupa férfi - színészeinek teljesítménye. Az együttes munka eredményeképpen nagyon jól sikerült dokumentumdrámát láthattunk a színpadon. Persze akik megszokott, mozgalmas, látványos, cselekményes színpadi produkciót vártak, azok bizonyára csalódtak. Kollektív előadói est résztvevői lehettünk, amelyen a frontról soha vissza nein tért, áldozatul esett katonák végtelen hosszúságúnak tűnő névsora „díszítette” a színpadi háttérfalat, « a csupasz deszkákra állítva mindössze néhány szék és két íróasztal szolgáltatta a „díszletet”. Az előadás során az amatőr együttesek sikeres módszereit véltem keveredni a hivatásos színház kipróbált eszközeivel, így lehetőség nyílott arra, hogy - ez esetben vitathatatlanul jogosan - szinte a sokkolásig elmenően, maximális gondolati és érzelmi együttjátszásra késztessék a közönséget.
