Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Becht Rezső: Szenvedők (elbeszélés)
BECHT REZSŐ Szenvedők Hárman voltunk a kórházi szobában. A tizenkét éves Józsi, akit egy farkaskutya olyan helyen mart meg, hogy az urológiai (sebészeten kellett újra leendő férfivá foltozni, aztán a hétéves Lacika, egy nemi téren ingadozó valaki, akit most egy műtétsorozaütal fokozatosan és egyértelműen fiúvá alakítottak, s végül én, aki nem dicsekedhettem ilyen rendkívüliségekkel, csupán ikoválygófejű frissen operák voltam, és mindkettői üknek nagyapja lehettem volna. Józsit a hosszú kórházi tartózkodás a bennfentesek biztonságával ruházta fel. Már napok óta ágyon kívül volt, és ha nem „A tizenötéves kapitány”-t olvasta, akkor a kórtermekben csatangolt, lesve, hol segíthetne valamelyik tehetetlennek. Mivel én voltam a legközelebbi tehetetlen, énreáom összpontosította gyámolítókészsége javát. Ágya szélén ülve, félszemmel a könyv felett állandóan engem figyelt, s ha a szemem megrebbent, már ugrott, hogy nyújtsa a teásbögrét, vagy .megigazítsa a felpolcolt vánkost, vagy beszélgetéssel terelje el figyelmemet a pontos menetrend szerint feltörő és elhaló fájdalmakról.- Szökött a bácsi olvasni? - kezdte. - Szereti a könyvöket? Melyiket szereti legjobban? Ugye Verne a legnagyobb író? De Jókai is elég jó. Ilyen, és ezekből folyó végnélküli (kérdésekkel (érzéstelenített órákon át. Azaz, csak a meggyötört testet érzéstelenítette, mert ugyanakkor nagy, kíváncsi szemével, piros szájával és egész üde fiatalságával a szenvedéstől kisziikkadt lelket ültette körül mosolygó virágokkal vagy hintette tele biztató fényekkel. Az egész emelet - ez a kínok ködébe süllyedt négy szoba - fürge napsugárnak érezte Józsit. Amelyik ágynál megállt, ott mosolyától felszakadt a köd és előbújt a nap. A kezelőből vissza gurítottakat már a folyosó végén fogadta, és a kocsi szélébe kapaszkodva kísérte be az ágyig.- Tamponszedés volt, Ibáosi? - kérdezte a szakértő komolyságával. A meggyötört csak a szemével Intett igent, mert a hangszálai még merevek voltak az elfojtott kíntól.- Hány volt? - Öt? - fordult Józsi a kocsit toló műtős felé, aki a beteg helyett felelt. - Üt tampon?! Tyű, ez már valami! Elismeréssel tekintett a vértelen arcba, melyen valami mosolyféle derengett.- A fő, hogy kint vannak! - állapította meg egy főorvos hanghordozásával. - Tessék osak nyugodtan örülni, bácsi, mert holnap már megpróbálhat felkelni. Lacika az ápolónők kedvence, de egyben réme is volt. Nem győzték babusgatni és kényeztetni ezt a Ikis csodabogarat, aki már majdnem fiú volt, de mégsem egészen. Ölben vitték a kezelőbe, ölben hozták vissza az ágyba, ahol óvatosan föléje borították a drótkast, nehogy a takaró ránehezedjék a fájó sebre. Lacika ilyenkor csöndesen sírt, de ahogy gyengült az érzéstelenítő hatása, úgy növekedett benne valami felháborodott düh. Kis keze odatapadt a csengő gombjára és nyomta-nyomta .azt mindaddig, amíg a nővér lihegve be nem robogott és hol szép szóval, hol korholással el nem csitította. De 327
