Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Rácz Zoltán: Meditáció (vers)
RÁCZ ZOLTÁN . .. Nos, hát én csak azt mondom most: hogy akik lábatlan és álorcásan ide mernek állni, arcomba meredni, s gipsz-lélekkel handabandázni hőstetteikről, azok, akik szakadék-mély zsebeikbe gyűrik a boldogságot, mint egy taknyos zsebkendőt, de az ember könnyes arcától sajnálják még a jótékony, szárító szeleket is, a darázsderekú szerencselovagok, a bödönhasú filiszterek, a teremtés kínzó mágiáiról iskolakerülö módján ellógott paraziták, ne ügyeskedjenek rajtam szó-gyaluikk.al, példázat-vésőikkel, úgysem leszek szobor, nem merevíthet semmilyen pózba a hitvány műgond. Magam vagyok EN. Az élő, vérré, hússá, lázzá, szomjúsággá, éhséggé, munkává, szerelemmé csodásult ESZME elkötelezettje: EMBER, ki a nagy vegykonyha törvényei szerint termel és fogyaszt... En még igenis érzem a málészagú éhséget, s álmomban meg-meglátogat az a lila tyúk, amely habosán dagadt a fazékban - tífuszban múlt ki az istenadta — lábnyomaimban ott poroszkál a doni magyarok szakadt bakancsa. A háborús nemzedék vagyok! - ki nem harcolt MÉG és MÁR, nem tudok ölni, de jól ismerem, milyen testközelből a halál. Mögöttem part, alattam hid, fölöttem égbolt, előttem út - kezemben szerszám a Szocializmus. . . . Nos, hát ezért nem érdekelnek a kántorosdit játszó, jótét okosok, s vitám, ha van, csak azzal lehet, ki egy nyelvet beszél velem. 326 Meditáció
