Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Takáts Gyula: Weöres Sándor köszöntése
alig egy-két hete, hogy ketyegésével ne ossza szét a világ egészét és az éjszakák harmóniáját . . . Pécsi Siklósi úti diáklakásom ablaka előtt naponta sétált el „A vers születése’-ben S. É. rövidítéssel említett költőnő, Schridde Éva. A doktori értekezésében közölt dialógus vers társszerzője. Pedánsan egyszerű, vékonyka magyar-német szakos kollegina volt, akivel „a háztetőn üldögélve” költöttek. - Hová és merre sétál? - Pelel-e erre nekünk valaki az időből? - És a tanszéken, az egyetem filozófia intézetében Halasy- Nagy professzor okos szavára ki olvasta volna úgy Sándor szemináriumi dolgozatait mint a kollokviumok osztályzatra készült feleleteit? . . . Babies Andrásné Ponesz Aranka tanársegéd közléseiből is tudom, amit tudtunk is, hogy úgy olvasták, mint a vers titkait és születését vallató ifjú költő érdekes jegyzeteit. Nem mint az ismeret-anyag bizonyításáról tett tanúságokat és nem is a logika, de úgy fogadták, mint a költői intuíció szerint mozgó gondolatokat és vallomásokat. így emlékszem vissza a hajdani költői területek fölmérésére és a bennünk feszülő szellemi mozgás és gyakorlat idejére. Az ihlet áramgyűjtéseire. Éjszakai és erdei és korcsmái tudatos és a tudatalatti élménygyűjtés éveire. Emlékszem vallomására egy fához. Ügy beszélt előtte és hozzá és meg is győzött erről - kézzel mutatva rájuk -, mint egy zöld nimfához, mert derekával, karjaival és hajával, összes szerveinek varázsával, ugyanazt ébresztette, mint a másik való. Bor mellett a bíróképesség maximumán átbillenve váratlan fordulatokkal, szavakkal és cselekedetekkel, gyermeki vadsággal tépte szét a logika láncait. Konok kaszabolással rontott ki és rá - mint egy végvári legény - a várát körülfogó valóság hadrendjére. Ha betegség tört rá, rendületlen keleti nyugalommal tűrte, talán azért is, mert az agy mindig barátja volt. Magával keveset, mondhatnám semmit se törődött. Amit kapott, jóban-rosszban, szótlan viselte. A klinikát, a hideg albérletei után, mintha csak lakásának tekintette volna. Ki-be járt csikorogva vagy mosolyogva. Ügy tűrte a fájást, mint az anya a szenvedést, mert az is szül. - Élményt? . . . Érzést? ... - Igen, amelyekből - akárcsak a gyönyörből - ebből is, csak az épülhet: a lényeges. . . A táncról, mint a ritmus mestere gyakorlat nélkül, fölényes önbizalommal nyilatkozott. A négy fal közül is jobban látta volna Rómát, vagy a „Conte Rosso” fedélzetéről Ázsiát-Szumátrát? .. . Igen, 'Weöres Sándorian, mert csak azt akarta látni igazán, amit magán át alkotott költészetének, róluk. Azt amelyben „a két arc: az Igaz és a Van - összefordul mámorosán”. .. Két sorral oly sokszor egybe-suhint mindent... És sokszor egyetlen sorral is elsuhant mindannyiunk fölött. Ilyen szálakból szőtt fonalat húzott a tű fokába. Azért idéztem e néhány emléket és épp azért a 40 év mélyéről, mert azt hiszem, az első repülés élménye oly örök, melyet egyetlen költő és egyetlen pilóta sem tud elfelejteni. Tán épp ezért hiteles is... És mert egyre messzebb kerül, fontosabb rögzíteni is. így próbáltam idézni ezeket újra magamnak és úgy, hogy megpendítse önöknek is egy életmű emberi vonásait is. 293
