Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Weöres Sándor levelei Kosztolányi Dezsőhöz (Közli: Gál István)
Weöres Sándor levelei Kosztolányi Dezsőhöz (Közli: GÁL ISTVÁN) Kedves Mester, szerettem volna pesti tartózkodásom ideje alatt Mestert mégegyszer meglátogatni - tizenhatéves, hiányos és tapogatódzó illemtudásom szerint is így kellett volna - de, őszintén gyáván és egész illetlenül megvallva, nem mertem. Nem mertem pedig azért, mert Mesternek Ikét nap alatt úgyis kijutott belőlem és ha talán nem is mutatná, de ha még elmennék - sóik volna. Kérem Mestert, ne vegye tolakodásnak ezt iaz annak tetszőén hosszú, tuLszübjek- tív, talán szerénytelenül szubjektív levelet - inkább ne olvassa végig, ha túlsók. Most, egy párnapos győri időtöltés után, Csöngőn verem a iáihoz az időt, egy sánta idők zsákjában felejtett kis vasi faluban. Hogy néhány külsős-égés 'adatot fölsoroljak, a legközelebbi „város”, azaz hogy csak bevásárlóhely, vagy ahol az ember a cipőjének valódi flaszteren való kopogásában gyönyörködhetik - Celldömölk -, tizenöt kilométerre van. A legközelebbi vasútállomás Csöngőtől nyolc kilométer. A győri reáliskola magántanulója leszek, ott lesz instruktorom, akihez hatenkint kétszer-háromszor föl fogok járni nyúzatni magam. Győr tőlünk azonkívül, ha keveset nem mondok, tizenöt állomásnyi-ra van. Mindezt nem panaszfkodásból mondom. Sőt. Bizonyos megelégedéssel. Legalább lesz valami, ahol az ember stmpálhatja magáit, ahol joga van fiatalnak, sőt, gyereknek lenni. És ha mindehhez hozzáteszem, hogy behatási kérvényemet alig egy hete adtam be, egy hónappal a beiratás ideje után és még senkinek fogalma sincs, hogy ki lesz az inkvizítorom - hát igazán egész érdekes. Egyelőre főfoglalkozásom, hogy hiciklizek és dinnyelekvárt eszem, amik önkénytelen szimbólumai a polgári, zsírostapintású elcsitultságnak, ami most ráhasalt az én nyugtalan önmagáimra és nagyon kellemes. Hogy meddig tart, nem tudom - de ha örökre, akkor tán sose fogak már azért tollat-ceruzát a kezembe, hogy verset írjak. Talán nem is bánom, cserébe ezért az önmagámtól való háborítatlanságért. Nappal franoiául és kínaiul szándékozom megtanulni. Éjjel írni szoktam: külső és belső körülmények összepaklizása folytán csak éjjel 'tudtam írni, de 'mostanában éjjel se: ennélfogva az éjjeleket, jobb híjján, 'alvással töltöm. Pedig -nagy, sziszifuszi terveket szoptaitgatíam: rengeteg témám van, de bármelyiket forgatom elő és elkezdem a kidolgozást, megírok egy darabot belőle és addig javítom-javítom, hogy agyonjavítom és végre abbahagyom. Szeretnék Mesternek egy ilyen félbemaradt prózaJkidolgozást eljuttatni egyszer. Most meg szeretném írni a -magyar diákság analitikus riportregényót, egy iskolaév történetét, mind a nyugtalanságokat, kereséseket, élpetyhüdóseket és kirobbanásokat a maguk szépíteülen valóságában, és hogy mennyire kívül áll tanár és diák azon a bizonyos szilárd ponton, aminek birtokában valamelyik elévült görög (azt hiszem Arisztotelész) kibillentette volna sarkaiból a világot. Mit tanácsol Mester: nekifogjak, hogy eggyel több legyen a fiókom fenekén a bosszantó szemét, vagy . . . vagy hogy talán294
