Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Takáts Gyula: Weöres Sándor köszöntése
benne, csak hirdeti, vagy az, aki még e tü fokúba is oly erős földből-égböl fonott és fogott szálat fűzött, mint ő? .. . Es e szállal milyen „sokszínű” kinti és benti szövésű szőnyeget terített!... Azt, mert mindig azt kereste, mi „az Igaz” és a „Van” itt és mert sefti a mintát ott fönt is, „túl értelmünk kaptafáin.”. . . Ha idézem e negyven esztendő mélyét, épp az ezeket erősítő élmények sora világit felém. A „szép valót” és „a világ eresztékeit” nagyon is pontosan ismerőről. Aki föl tudta és tudja, mi a víz és a bor. . . Nagy gyakorlatomban és a sok író és ivó barát között egyetlen olyant sem ismertem, mint ő. Ha a Flóriánban, vagy a Vadember korcsmában poharazás közben megszomjaztunk, ő mindig csak kútvizet kért. Ez a leg- jellemzőbb költészetére is. Mert csak a tiszta víz olt szomjat! A bor csak mámort fokoz ■ ■ ■ Így nyúlt a világhoz, ilyen természetesen és gyakorlatlan szóban, barátságban, leveleiben és igenis a költészetében is. Csak épp Weöres Sándor módra teremtve: iöldböl-égből-vízböl-tűzböl. A kettőből, és kettős valóságon át - a költői személyiségen és a maga szemében látott tárgyi valóságon át - költői matematikával e kettőkből egyet varázsolva elő. . . Mert ki ismerte jobban, hogy „az élet : szív és kés egy szín alatt”, mint ő, az Ágoston utcai albérlet lakója, ahol a henteskés alól a szomszéd szobából átfolyt a vér az asztal alatt, melyen a Varázsének dalait írogatta . . . Mert lakásait diákkorunkban így válogatta. Es nem azért, mert gyakorlatiatlan volt - ilyen sorozatban senki sem válogathat ily összhangzó tökéllyel -, de azért, mert csak így tudhatta és érezhette még jobban és igazán a lent fölötti „egyetlen arany csendet” és a „villámló kútnál” az álmot is. A balokányi temető mögötti kocsibeszállóban az ablakán át lovak, kupec-cigányok, hajcsárok néztek a tollára. Es a bosnyák negyedben is így volt. Ott, ahol „Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő” - s hogy már én is így folytassam - cégtáblája kísértett, Sándor elé létrán szállt föl a múzsa .. . Sokszor eltűnődtem tájain és utaztam vele pepita füzeteibe rajzolt, a Kacsulárián túli Na Conxypánnal határos országainak térképein és birodalmaiban. De ezek után is, ugyan ki szólította és hívta meg e honból is azt a „kommunisztikus embert”, „aki majd rang, erőszak kényelmetlensége, külső érvényesülés helyett testi-lelki önmagát emeli egyre értékesebbé” . . . Kell-e ennél reálisabb költői filozófia és vallomás... Es e „Köszöntésében” adott magyarázatai verseiről egyúttal nem világosan magyarázó reklámok-e? ... Mintha csak itt a 40 év előtti levelét fogalmazta volna élesebben újra. Amikor a „Somogyi Üjság” verseinket félreértő dicséretére - melyeket a Berzsenyi Társaságban olvastunk fel - ezt ajánlotta: Nyomassunk ezekután előzetes röpcédulákat és csak amikor már a hírlaposztók szétszórták azokat, akkor lépjünk fel a porondon, így legalább tudják majd mit akarunk és mit akar a vers... - Mintha néha ez is időszerű lenne... - Ilyen volt, sohasem fontoskodó, de a lényeget megragadó. Mint a szellemi artisták, a „kéken túli égből” is érezte mindig mi van a talpa alatt. Fordítói „munkaközösségének!’ köre és terveinek megvalósítása és más zsöllyéből nézve, nem erről vall-e a „XX-ik. századi freskó” is? . . . Látom 20 évesen. Inas-vékonyan mint a gém, úgy állt a Balaton vizében. Csak bokáig benne. Soha le nem merülve a tükör valóságába. Mintha csak a ragyogást szemlélte volna. Vagy pedig versenyt gázolt önnön árnyékával. Kezében mindig csokor virággal érkezett. Valami gyermeki szeretet görcsével szorította a virágot. Eléje toppanva, gyors tnozdulattal adta át annak, akinek szánta. Anyám tortáját lakásul választotta volna. - Ellaknék benne, olyan jó, - és csikorgó fanyar mosolyával ejtette a vasi tájszólás szavait. Fönt a fonyódi hegyen egy vak halász vadszőlővel benőtt filagóriájá- ban írta a „Kút” verseiről kritikáját, és tollát szinte le se téve már szóban a kínai és japán versek ritmikájának kérdéseivel folytatta. Felolvasóesti szereplése előtt ágyamon heverve az indulásig egy pillanatig sem foglalkozott saját versével, hanem Kosztolányi „Idegen költők” műfordításait forgatta az alatt az óra alatt, melyet Jékely állított meg 292 \
