Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Börtön - 1973
5Bejárjuk az épületet. Bekukkantunk egy cellába, megnézzük a sőt étzárkát. (Kübli nincs, angol W. C. van a zárkákban!) Elektromos zárak kattannak. Időnként egv-egy számot hallok. Megnézzük a házi stúdiót, ahonnét műsorókat közvetítenek. Magnók, erősítők, különböző berendezések. Az audiovizuális eszközök betörtek a börtönbe is. A kultúr- szofoa polcain könyvek, főleg nevelési témájú munkák. És rend, szigorú, következetes kiszámítotfcság. Óramű pontossággal történik minden. Látszólag szabadon járok-kelek, de tudom, hogy minden lépésemről tudnak. Pedig csak látogatója vagyok az intézetnek. Akik büntetésüket töltik itt, azokról ugyanígy tudnak mindent. Sőt, sokkal jobban. Az elítélt nemcsak ténylegesen, képletesen is levetkőzik, amikor az intézetbe kerül. Barátom pedagógus. Egy istenhátamögötti faluban tanított éveken át. Az iskola elnéptelenedett, s hogy bekerülhessen a városba, ide jelentkezett. Több évet töltött már el a börtönben. Ügy (érzi, megtalálta a hivatás örömét. Mindenkit ugyan nem sikerül megmenteni, átnevelni, de a többséget igen. Mélységesen hisz abban, hogy ebből az intézetből, tehát a börtönből senki sem úgy lép ki, ahogyan belépett. A büntetés letöltése után még az elvetemült is felsóhajt. A büntetés - jogi értelmezés szerint is - az elkövetővel szemben olyan intézkedés, amellyel a bíróság ítéletével védelmet nyújt a társadalomnak, s megelőzi a további bűncselekményeket. Egyben ítéletével az egész lakosság nevelését is célozza. Bv-intéze- teink - a látogatás alapján erről meggyőződhettünk - mindent elkövetnek e nevelés érdekében. Példák seregével bizonyíthatnánk, hogy sok ember kibicsaklott élete itt fordul vissza a rendes kerékvágásba. Persze ellenpélda is akad. Egy megyei tanácstag, aki munkaügyekkel foglalkozik, így alkalma van szót váltani börtönből szabadultakkal, a bv-in- tézeteket - némi gúnnyal - továbbképző intézeteknek nevezte. Tapasztalata szerint az innen kikerülők egy része cinikus, pökhendi, olyan kijelentéseket tesz: mit számít, ha újra bekerül. Ott legalább kipiheni magát. Az országos igazságügyi szervéket is foglalkoztatja ez a kérdés. A „javíthatatlanok” számára olyan intézményt terveznek, amelyben ezeket a személyeket a bíróság által kiszabott büntetés letöltése után még fogva tartják. Szigorú állami felügyelet mellett dolgoznak, egészen addig, míg magatartásuk megbízhatóan megváltozik. A továbbtartásról a büntetés végrehajtó intézetek döntenek, ott dől el ugyanis elsősorban, hogy a kiszabott büntetés elérte-e ,a célját, a társadalomnak nem származik-e kára abból, ha az illető elhagyja a börtönt. Munkájúkért rendes bért kapnak, amelyből csupán a tartásdíjat vonják le. A többivel szabadon rendelkeznek. Elküldhetik családjuknak, felélhetik, elkölthetik. Ebben az újrendszerű intézményben a szabadság csak részben korlátozott, s az állami felügyelet nem zárja ki, hogy a „beutalt” időnként hazalátogathasson a családjához, és látogatókat is rendszeresen fogadhat. Kiléptem a nagy szürke ház kapuján. Megcsapott a májusi orgonaillat. Derült, kék ég feszült felettem, jó volt nekivágni az utca forgatagának. A börtön - bár riaszt, riasz- szon is! - olyan perifériája életünknek, amely még nem jelenti azt, hogy az ide került ember elveszett. A vezeklés iskolája, amely nem az ember ellen, hanem cselekményei ellen irányul. A legjobb benne, hogy ki lehet szabadulni belőle... 264
