Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - FIATAL ÉLETÜNK - Kósa Csaba: Felavatás
fiatal életünk KOSA CSABA Felavatás Ruhástól hevert az ágyon. A fekete ingpulóver szúrta a nyakát; teljesen érthetetlen, más sohasem panaszkodik ilyesmire, amit mások bolyhos simogatásnak éreznek, attól ő csaknem megveszik. „Ezt is eldobhatom” - dünnyögte. Lábát az ágy hajszálerekkel futtatott, barna támlájára fektette, a fekete disznóbőrön felfényleüt a fémcsatok sima cserebogár háta. „A kis dög! A kis dögöoske!” A cipő szorít, elöl a bal lábán egészen elzsibbasztja a nagyujját. „Negyvenhármas?” „Pontosan kérem, az ön lábára öntötték.” A kis dög ott billegett a dobozok előtt, s amikor felnyúlt a felső polcra, hogy leemelje a dobozt, kék bugyija megfeszült, szinte belevágott a kemény, sima húsba. Ha hét végén visszaviszi a cipőt és kicseréli, megragadja az alkalmat, amit múltkor elszalasztott. Vagy legalábbis amit kihagyott. „Van fogalma arról, mennyire meggyötörheti egy rövid csuka az embert?” És egy pattanásig feszült bugyi, amelynek a varrása parányi helyen már meg is eresztett? Ezt persze nem kérdezheti, ez világos. „Ügy gondolom, ezt az újat bejáratom, mielőtt viseletbe fognám.” Magának fekete bugyi illene, nem halványkék, fekete, kicsit fénylő, vékonyka arany szegéllyel . . . „Délután járom be a körúton, igazán segítségemre lehetne.” „Miben kérem?” „Ö, hát a bejáratásban. Bejáratni a lábbelit.” A kis dög, ebben a széles, kétszemélyes ágyban! Igazán elképzelhető. Nem lenne olyan rideg, félelmet keltőén kihalt a nagy ezüstrámás velencei tükör ott szemközt a falon, amint szögben megdől és kivetíti a félig használt ágy szomorú elhagyottságát. Milyen reménytelenek, baljóslatúnk ezek a félig vetett dupla ágyak, fél-melegükkel, fél- mozdulatlanságukkal, mint a kar ja-vesztett ember, aki a baljával emeli a kalapját üdvözlésre. Eddig még soha nem érezte ilyen nyomasztó valódiságában egy szoba magányát, felfoghatatlan árvaságát. Ez a nacv csiszolt tükör - mintha egy lebombázott követségi fogadóteremből menekítették volna ide — mély, tiszta kútvíz színeivel kegyetlen és kíméletet nem ismerő. Aminek rendeltetése kielégítetlen marad, bosszúból az ártatlan tanú ellen fordul, mert elviselhetetlennek tartja, hogy hiábavalóságát felmérhették. A szex-szoba. Vörös bársony falborító, süppedő, vörös szőnyeg, sötétbarna, pácolt bútorok. A mennyezetről aláfüggeszkedő csilláron száz, ezer libegő, halkan csilingelő, kékesen táncoló üvegmütyür. A tükör palástolatlan nyíltságé ráfordulása a dupla ágyra, hogy minden mozdulatot megörökítsen és bemutasson, mint egy viharsebesen előhívott gyors- fénykép. A fenébe került ide, hát nincs ezeiknek más szobájuk? A sahinsahnak, a grönlandi hercegnek, az Óceánia királyának megnyithatják, ha erre járnak. Két szobát hozzácsapnak még, és kész a lakosztály. De neki? Tegnap, úgy látszik, ő volt a legelőkelőbb vendég. A portás mosolyogva tolta elé a bejelentőlapot és jó pihenést kívánt. „A hetvenötös megfelel, tisztelettel?” Miért ne felelne meg a hetvenötös? Persze, hogy megfelel. Vajon mi a csudát akart ez a marha 227
