Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 3. szám - FIATAL ÉLETÜNK - Kósa Csaba: Felavatás

a bordó szex-szobával? Talán már a cinkos kacsintás is ott készülődött a szemöldöke alatt, ahogy az ólomnehezéken csücsülő kulcsot nyújtotta, a jövendő ötvenes reménye, amely a hátraarcért jár, amikor a kávéházi ajtó felől (becsempészi a spinkót, hogy kipróbálja a pofátlanul vigyorgó tükör, a helyi nevezetesség képességeit. Valóban: járhatott itt a sahinsah a 478. feleségével, vagy a grönlandi herceg, átutazóban a riói karneválra? Hány testet, milyen mondatokat őriz ez a tükör magabiztos, fénylő pofája mögött?

Az éjjeliszekrényen berregni kezdett a telefonkészülék. Akár egy beteg kakas, aki rneghűtötte a hangszálait.- Hetvenötös, tisztelettel?

Hát már a központos is értesült róla: itt a Nagyember? Még ma is ő a Nagyember változatlanul?- Interurbán, tisztelettel. Kapcsolom.

Fogadni mert volna, bármibe, hogy Gálics az. Ha interurbán, akkor csakis Gálics lehet. Míg a kagylóért nyúlt, gyors oldalpillantás az órára, igen Gálics már ott ül a szobájában, a politúrozott íróasztal előtt - jobb kezében szarvasbőrdarabka, óvatosan rálehel a szemüveg domborodó lencséiére -, tehát ez a hét is ugyanúgy kezdődik, ahogy az elmúlt befejeződött.- Nahát öregem - csodálkozik Gálics. - Még elértelek?

Ellenőrzés reggel háromnegyed nyolckor. Hánykor hívhatott meg, ha már itt a vonal? Űjabb pillantás az órára. Ez képes volt hatra bemenni, istenuccse képes volt. hogy feladja a központnak a rendelést.- Haladsz, öregem?

Persze, hogy haladok öregem. Örökké haladunk, előre vagy visszafelé, de haladunk. Én is haladok, bár tudom, te hivatalosan is kíváncsi vagy az eredményeimre. S ha meggondoljuk, ebben igazad is van, mert ha korunkban fényévekben számolunk, méltán tartasz igényt (Sebesebb mozgásra ,a neked kiosztott földdarabon is. Hogyan is szoktad mondani? Foszforeszkáló sebességet! Űgybizony.

Nos kedves öregem én mindent megtettem, ami képességeim szerint tellett. Tegnap vasárnap volt, ezen a napon mindenütt megáll az élet, hát még itt fenn az északi végeken? De azért megtettem, amit lehet, légy nyugodt, megtettem, annak ellenére, hogy sötétedéskor érkeztem a városba, minden támpont nélkül, egyedüli üdvözítőként Garba Garmann nevével. Ki ez a Garba Garmann, tudom erre vagy kíváncsi, erről szeretnél minél gyorsabban anyagot, a tetőket szaggató boldogságáról, könnyektől égő szeméről, megrendüléstől lángoló hófehér prófétai iszakálláról, szóval a nagy összeborulásról, amelyet csak az élet produkálhat. Hát jó .. . megtaláltam, még tegnap este, beszéltem is vele, legalább másfél órát. Már aludt az öreg, az álmok hátán lovagolt vaskályhás, porhuzatú szobácskájábán, amikor felverte az otthon gondnoknője, s a színem elé vezette. Hát kérlek, ez <a Garba Garmann, aki a múlt héten megtalálta elveszettnek hitt lányát - illetve a lánya találta meg őt, igazad van - ez a Garba Garmann egy vénséges vén: foltozott, zsíros nadrágban, téglakeménységűvé összeállt pulóverben, némi szállingózó hugyszaggal, ami talán olyan méteres körzetben lengi körül a testét, de neked utóbbira igazán nem fontos odafigyelned, nem ez a lényeg. Hanem amit oly izgatottan vársz, a történet, szóval ia Nagy Történet, ...hm.... nem ia legjobban indult, legalábbis te nem örülnél néki. .. Szóval baj van a történettel, baj van vele, mert szemtelenül és szemérmetlenül megmakacsolta magát, s ha a történetek megmakacsolják magukat, akkor nehéz ám valamit kezdeni velük . . .- Haladok öregem, remekül haladok - mondta. - A tükörbe bámult, amely tökéletesen elé másolta a szoba tárgyait, a sötétlő, gyászhangulatú diófaszekrényt — félig nyílt ajtaja mögött -ruhafogasok csontvállai —, az olvasólámpa oldalra billent zöld sapkáját s a rádió tömzsi, fémgombos testét - mindez tökéletes másolatban ott rajzolódott a