Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - Pesti János: Memento (elbeszélés)
PESTI JÁNOS Memento A szociális otthon előtt fékez a taxi, Péter igyekeznék befelé, a sofőr szól utána:- Tizennégy hetven!- Elnézést! - nevet zavartan, és ia férfi markába nyom egy húszast. Olyan hirtelen lép vissza az úttestre, majdnem elvágja egy másik kocsi. A nyitott kapuban perceikig csodálkozik: azelőtt zárva volt itt minden, csak a jövő-menők láttán eszmél, hogy vasárnap van. A lépcsőkön az a (szorongás fogja el, amit korábban is érzett, ha fölosont az épületbe. A kórház más volt, nem zavarta, kivel találkozik, természetes, hogy a betegeket oda szállítják. Ide - veri ki a víz - soha nem tud anélkül belépni, hogy előbb köribe ne kapja a fejét. Mert akárhogy bizonygatta a körzeti orvos: „Barátom, ennek az intézménynek funkciója van, amit sem a család, sem a pénz nem pótolhat” - mindig szégyellte, hogy behozta az anyját. Ha legalább önmagával el tudná hitetni, hogy nem volt más választás, de - folyton ezen emésztődik - egy fizetett ápolónő majdnem ugyanezt elvégezhetné otthon. „Persze, apámnak útjában volt nagyon a hajdani igavonó társ!” - és már-már visszafordult érte, mett biztos nem járt itt az öreg mostanában, aztán mégis megnyomja az emeleti csengőt. Soká jönnek, újra a gombhoz fér, (amikor meghallja a csoszogást. Az ideg- és elmeosztály vasrács ajtaján látogatási napokon is lakat van, de egy-két megbízhatóbb betegre a nővérek rá-rábízzák a kulcsot. Az idős anyóka nehezen ismeri meg Pétert, de akkor elhúzza fogatlan száját.- Jónapot, Vadas néni! - köszön rá, majd a kezébe csúsztat egy zacskó cukrot. Az a csinos, fiatal nővér lép ki egy szobából, lakit megkért az utazás előtt, hogy különös gonddal törődjék az anyjával. Mielőtt kérdezhetné, ő megelőzi:- Táviratozni akartunk, az édesanyja dél körül elvesztette az eszméletét. Furosa képet vághatott, mert a nővér - most már a kórteremben - exkuzál:- Két órakor váltottam fel a társamat, olvastam az éjszakás naplóját, nem mutatta semmi, hogy a néni állapota rosszabbodik. Dél óta többször kihagyott a pulzusa is. Az ágyhoz lépnek, Páter megfogja a dunyha fölött anyja csuklóját, és most szólal meg először:- Orvos mikor látta?- Zárva iaz iroda, a gondnoknő tegnap elutazott, magával szokta vinni a kulcsot. Telefonálni nem tudtunk, de néhány perce kapott injekciót. Kintről kiabálás hallatszik, mély férfihang szidja a főnővért:- Mégiscsak disznóság, ha be nem jövök, holnapig sem tudatnak, hogy meghalt az apám! A nő hangját nem hallani, az ajtót a férfi vághatta be, a mennyezetről Péter fejére hullik a vakolat. Nézi anyja arcát, alig maradt a ráncokból, szája oválisra for14
