Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - SZÍNHÁZ - Siklós Olga: A könyörtelen igazság drámája (Illés Gyula: Az ünnepelt)

Életének ez az epizódja jogtörténeti tananyag. De az eddigi Petőfiről alkotott képbe - törés nélkül nehezen volt beilleszthető. A nép valódi megértése nélkül és vál lalása nélkül ez az epizód kerülendő. Illyés Gyula éppenúgy vállalja a népet, mint Petőfi. Ismeri, mint Petőfi.

Azokból a gyökerekből táplálkozik, mint Petőfi. Ezök a gyökerek számára is azt jelentik, mint Petőfinek - akkor. Tehát megírhatja azt a Petőfi drámát, melynek ez a magja. Azt a Petőfi drámát, mely Petőfi és a nép konfliktusát ábrázolja - meggondolások nélkül, óvatoskodás nélkül. A tényekre támaszkodva, nem magyarázkodva, de elemezve a helyzet iszonyatát, buktatóit és Petőfi' reagálását e szégyenletes helyzet után 1848 egymásra tornyosuló eseményei között ez egy a sok megrázó epizód között - már csak azért is, mert a költő hamar napirendre tér felette, folytatja keményebben, ahol abbahagyta, s jönnek az újabb megpróbáltatások, melyekre nap mint nap felelni kell. S állni a sarat változatlan, vagy fokozódó erővel.

Milyen a ® épköltő?

És mitől népköltő a népiköltő? Hol és hogyan kötődik a kapcsolat a nép és az író között?

Ha Petőfire emlékezünk, milyen alakban álljon előttünk? Melyik legyen életének az az epizódja, mely meghatározó, mely nélkül a költőt el sem tudjuk már többet képzelni? Ezekre a kérdésekre keresi a mai választ Illyés Gyula új drámája. Ez az illyési kérdésfeltevés nem új drámaköltészetóben. Lényegében mindig ez izgatta: a néphez való viszony. A vezetők és vezetettek viszonya-ellentéte. A népből származók, a nép érdekeiért élők és a nép viszonya. A népből a nép fölé kerültök magatartása az új helyzetben. Eddigi művei összefoglalásának tekinthetjük AZ ÜNNEPELTet. A továbblépés lényege: a nép-ábrázolás könyörtelen lemeztclenítése. Petőfit Szabadszállásról kikergették. Az ellenfél könnyű győzelmet vett néhány hordó borral és kondér birkapörkölttel, jóhangú kortessel. Krisztus helyett Barabást kiáltott. A NÉP. És Petőfi ezt a népet is vállalta:

... . . istenemre mondom, akkor sem haragudtam rátok, mikor engem vadállatok módjára megrohantatok, hogy széttépjetek: annál kevésbé haragszom most; de haragszom azokra, akik annyira elámítottak benneteket, hogy ellenem fordultatok, mint ellenségetek ellen, aki legjobb barátotok vagyok széles e világon!. . . titeket csak sajnálni tudlak, sajnállak szivemből.”

E sorokat a szabadszállásiakhoz irta nyílt levélben. A következők is e napokban láttak napvilágot a sajtóban:

,,És ennek ma kellett történnie, hogy engem, mint orosz spiont, mint hazaárulót, agyon akart verni a magyar nép, ma június lydikén... ha három hónapja, hogy március 15-dike volt, midőn első valók azok közt, akik a magyar nép szabadságáért szót emeltek, síkra szálltak! De én azért nem a népet kárhoztatom, hanem ámí- tóit, félrevezetőit, kiket egykor a töt vény és az isten egyaránt meglakolt at. . . a nép előttem szent, annyival inkább szent, mert gyönge, mint az asszony s mint a gyermek. - Dicsértessék a nép neve most és mind örökké!”

És hogy hangzik ez a Petőfi-tótel illyési átiratban - kiemelve e szélesen tárgyalt kérdés egyetlen pontját AZ ÜNNEPELT 5. képében, a szabadszállási vereség után, Szabad- szállás határában, elhagyottan az éjszakában. Bankos Károly, a kunsági jóbarát van vele:

BANKOS: ... A néppel annak bonyolult a dolga, aki, hogy úgy mondjam, belülről húzza fölfelé. Aki nem idegenül, hanem testvérül tapasztalja meg, hogy a szegények is esendők. Mert azok! Övék az igazság, de rengeteg fogyatékosságuk, hibájuk is van. Annyival több mint a gazdagoknak, amennyivel többet szenvednek.

168