Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - SZÍNHÁZ - Siklós Olga: A könyörtelen igazság drámája (Illés Gyula: Az ünnepelt)
Ezzel aztán épp azokat gyötrik meg, akik leghívebben mellettük vannak. Téged. Engem. Tűrnünk kell tőlük, amit a vakságuknak köszönhetünk. Dehát, ha egyszer nem tanítottuk meg látni őket. . . Könnyű jóban lenni a néppel, amikor csak jót mondhatsz neki, csupa hízelgőt. De te akkor is légy hozzá jószívvel, amikor lehurrog, legyaláz, öklöt emel rád. . .. Mert jól érzed, hogy a szenvedőket nemcsak pribékjeiknek gonoszságától és butaságától kell megszabadítani, hanem saját gonoszságuktól, a saját örökül kapott tévelygéseiktől is. ...” Illyés drámáinak egész sorában boncolgatja a néphez való viszonyt. Mindegyikben egy- egy újabb oldalt világít meg - hatol egyre mélyebbre e buktatóikkal teli úton. A TŰ FOKA Ercseije, a tanult ifjú megpróbál hű maradni - ez 1944-ben írt drámában - a néphez. Nem lesz nadrágos ellensége egykori pusztai játszótársainak. De ez a képlet sem ilyen egyszerű. Ültként nem marad más lehetősége: embertől-emberig vinni az „igét”, mint az apostolok tették egykor. Bőrösök József az OZORAI PÉLDA ban többet tud, mint juhásztár-sai, de köztük él. Alig akad kívüle néhány paraszt, aki túllát a -szőlődézsma eltörlésén és képes felfogni, hogy 48-ban többért folyhat a csata, mint a dézsrna megszűnte. Dózsa György húsát osztályos társaival falatták fel. És a parasztnak ennie kellett vezére, megváltója húsából. A F AKLYALÁNGban Kossuth és Görgey nagy kettősének mélyén a paraszthoz, a néphez való viszonyúik húzódik drámai magként. A népről folyik a vita, akkor is, ha stratégiáról van szó. Illyés következetesen választja azokat a drámai szituációkat, mikor „nehéz szeretni” a népet. S bár az Ozorai példá-ban van még nyoma egyfajta romantikusságnak, már ott is a könyörtelen igazság ,a domináns. Azok a helyzetek, mikor nem könnyű „jóban lenni a néppel”, mikor nem csupa jót mond néki, róla magáról. E visszatérő Illyési mondanivaló azért is válik minden eddigi megfogalmazás összegezésévé, mert a NÉP éppen Petőfivel szemben viselkedik „méltatlanul”, „hálátlanul”. Teljes szimpátiánk Petőfié. Már ezzel a rokonszenwel ülünk be a színházba, vagy vesz- szük kezünkbe a róla szóló drámát. Szeretjük, mielőtt a dráma befolyásolta volna érzelmeinket. A szeretetünk csak növekszik, mikor megismerjük őt Illyés megfogalmazásában, az Illyés teremtette drámai szituációban. Győzelméért izgulunk. Azt kívánjuk, hogy elérje célját. Bukásánál természetesen ellenszenvet érzünk mindazokkal szemben, akik elgáncsolták. Akik képtelenek megérteni. Nehezen tudunk érzelmeink fölébe kerekedni - és a Petőfi-diktálta— Illyés-fogalmazta úton megindulni. Illyés Petőfije kényszerít erre az útra. Igen, Petőfi és Illyés arra kényszeríti az olvasót, nézőt, hogy lássa a népet a maga valóságában és aztán álljon úgy mellé, mint teszi azt Illyés és tette egykor Petőfi. Petőfi szabadszállási bukása^ nagy próbatétel és nagy tanulság is volt Illyés történelmi drámáinak az egyik legjelentősebb érdeme, hogy minden aktualizálás nélkül tudja a múlt tanulságait átplántálni a ma nézőibe. Így tesz a Petőfiről szóló drámában is. A konkrét történelmi szituáció egészen hiteles. 1848 nyarán járunk az Alföldön Petőfivel és érkezünk vele vissza Pestre, hogy folytassa munkáját ott, ahol abbahagyta. Jókaival való nagyjelcnetéből idézzük Petőfi néhány mondatát — érzékeltetni a múlt és jelen összecsendítésének minden aktualizálástól mentes, és mégis szívszorítóan aktuális részletét. Lássuk, hogyan ragad magával a drámában Petőfi és a drámával Illyés a nép oldalára bennünket: „Azzal, hogy kitűztük a forradalom lobogóit az épületek homlokzatára, a szíveket nem emeltük föl, legföljebb egy-egy pillanatra. Magam is azt hittem, elég megmutatni a célt, a ragyogó jövőt és kiki boldogan velünk tart, hisz oly egyszerű megteremteni azt a jobb világot. Nem így van, s iszonyú csalódás vár azokra, akik 169
