Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Boldogtalan aratás
Szülőföldünk PÓSFAI H. JÁNOS Boldogtalan aratás Az asszonyok hajnalban megvették a búcsúi ebédnekvalót. A hentes - főállásban a tsz takarmányosa - negyed hatkor kettévágja az utolsó sertésfejet és szépen felakasztja a kampóra. Aki ezután jön, csak kocsonyahúst kaphat. Fehér fogain megfürdött a mosoly. Mert ugyan, ki főz falun nyáridőben kocsonyát? A húsrészét mindenki megkapta. Fel volt írva azoknak a neve, akik húst rendeltek. Egy asszony hat és fél kilót vett, sok vendége lesz. Korán volt még, a hentes sietett, vár rá az igazi munka; abrakolni az állatokat. Hatkor már férfiak állnak az üzlet előtt. Nyitva az ajtó, de nem nagyon kíváncsiskodnak be. Az üzemegység-vezető, két rakodó, meg egy csontos arcú bajuszos álldogál az ajtóban. Jobbára a csontos arcú viszi a szót. Papírt szorongat a kezében, néha meglobogtatja, mint a győzelem aprócska zászlaját. A papír arról tanúskodik, hogy engedélye van: a tsz kombájnosa learathatja az ő búzáját is. Ha majd a közösé nem szorít!- Csúfot űznek az emberből - villan a férfi szeme. - Sándor azt mondja, mostanában nem számíthatok rá. Reménykedőn az üzemegység-vezetőre sandít, pedig tudja, hogy az ő hatalma nem terjed ki addig, hogy ezen a helyzeten változtatni tudna. Az ő falujukban a tsz-központ, tehát az elnök az isten. Az ő szava a döntő; ítélni eleveneken és holtakon.- Arasd le kézzel - jegyzi meg az egyik rakodó. - Szépen kepébe rakod, hetekig eláll, hogy semmi baja nem lesz.- Rohadjon meg inkább - mondja epésen a bajuszos a kívülállók fölényével. Az útfenntartó alkalmazottja, ezerötszáz négyszögöl tulajdonosa. Eddig minden évben kukoricát, meg krumplit ültetett. Az idén akart először búzát aratni. Most már meg lehet etetni az állatokkal azt is, valamikor nem engedték. Ezer ölet vetett az ősszel, s a szívét megcsiklandozta az ígéret: legalább tizenöt mázsára saccolja. De mit ér, ha el kell rohadnia. A tsz-től nem képes egy kombájnt kicsikarni.- Én csak a javadat akarom - húzta fel a szemét amaz. - A kombájnokra mostanában nem számíthatsz.- Próbáld meg a vendégeket. Kint tanyáznak a Ferkó pincéjében, még ott éred őket - okosítja a másik.- Á! - legyint az útkaparó. - Az elnök úgy bánik velük, mint a hercegekkel. Gumicsizmás, nyurga legény érkezik.- Szólj a Lajcsinak, ni, majd ez learatja. Holnap úgyis búcsú lesz, mire kezdődik a haj-haj, végez vele.- Az isten - mondja nyeglén a fiú. - Hallom, hogy holnap is menni akarnak. Az elnök kiadta az ukázt, hogy tizenegyig menni kell. De abból semmi se lesz! Inkább rohadjon meg az egész. Inkább jöjjön az eső, rohasszon el mindent. 325
