Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - SZEMLE - Bödőcs Pál: Modern magyar ballada. Nagy László: Ég és föld

termése, az értelem virágzásának tavaszi forradalma, mindenképpen az emberség-többlet - az apa oldalára esik. A költői igazságszolgáltatás szerint az .apa életformája tudott legtöbb emberi értéket összefogni, bár a remény erejévél szerzett .tudása csak a végve­szedelemben tisztult ki, emberi tartása is ekkor nőtt létünk értékeinek legnagyobb ará­nyaira ; groteszk .módon; .a megismerés, a természet teljességéhez való szellemi kötődés leggazdagabb pillanatában veszítve el .a tevékeny étletkaposolaitot a győzelemre, az élet rangjának emelésére .méltatlan előtt. A két út .teljes különbözősége .akkor .mutatkozott meg, amikor már nem csupán nemzedéki probléma feszült .az apa és fiai között, hanem szinte egymás létét kizáró .társadalmi harc. A fiúk érvei az apa ellen .a régi paraszti élet egyes embertelen 'megnyilvánulásait általános negatívumokká avatják, pedig az apa je­len világképe már kizárja folytonosságukat; nem jelentenek eleven erőt. Makacs kor­látoltsággal erről .nem hajlandók tudomást venni a fiúk; gondolataik mozgásának végső köre is csupán ravasz taktikázás. A költői indíték (ihlet) mintha a teljes .reménytelenségből születne. (A mű leg­magasabb .költői .szintje az apai remény kiapadásánalk ábrázolása.) A társadalmi léttel determinált emberi tragikum és a költői .én összefonódása a kifejezésben válik szükség­szerűen egymást vállalva teljes valósággá. A mindennapi lót szintjén csak a fiúk hival­kodó szavai és az apa fájdalmak tördelte dühös kirohanásai hangzanak el. A balladái tragikum valóságalapja éppen az, hogy az emberi életet és a világot kivallató és értő apa igazságai az idegek hálójában maradnak, hatalmas gyöngy-teheriként kövesednek a tólékre, felszínre még a .kimondott szó erejéig sem kerülnek; - csupán a költőben, aki ijesztő fölségesen viseli .száműzetését a magányba, végérvényesen megpecsételve szemé­lyes létének tragikumát. A kifejezés, .a .nyelvi megformálás legjellemzőbb vonása, a szavaknak, mint utolsó erőforrásnak hatványozott erővé ötvözése, állandó edzése az emlékezés fdketülő vizé­ben, félelmetes acéllá kovácsolása; .akárhová szúr, vág vele, .mindent lényegének meg­adására kényszerít. És nem öncélú erőfitogtatás ez. A lélek természetes rugózására moz­dul minden szó. A külső látványt úgy különíti el éles ellentéttel, hogy egyben belső kizárási-oksági kapcsolatot teremt döntő-alapul az apa és fiai helyzete között. röpdöstök az égen míg rajtam rohad az ing.” „De ti megdicsöültök és ezüst palástban Majd csak a fiúk életének, eszményeinek formává, élettelen tárggyá válását, és tárgyi- ságukban is pusztuló értéktelenségét: „Vas papok vagytok, rozsda a ti virágotok!” Az apa a fiaival való új közös .sorsuk reményében vállal minden testi-lelki küzdelmet, végső summázáskónt mégis szándékainak ellenében áll össze benne az igazság, de ez már csak arra elég, hogy erőt .adjon a végső leszámoláshoz. „Lerongyolódtam a földön a remény nevében, sebződtem éktelenre értetek: a megváltásért, s marad a kín, mert gyötrőnek álltatok ti is!” A végzetét felismerő és vele szembenéző ember nagysága testesül .meg e szavakban. Az oratórium-forma dramaturgiai követelményei .szerinti összecsapásában eleinte kiegyen­lítettnek látszik a küzdelem, de az érzelmi, lelki erő, amely már itt is mélyebb és sok­oldalúbb igazságokat biztosít az apának, az anya emlékkópének megjelenésével végér­vényesen .megmutatja az .apa emelkedettségét, .a fiúk érzelmi sivárságát, emberi értékeik süllyedését. Nagy László élet- és világlátásának remekbecsiszolt tükre és foglalata ez a mű. Az utóbbi hét évben írott, ezideig még csak újságokban, folyóiratokban megjelent ver­sei, mint valamely ikon-szárnyak motiválják .az Ég és földet, a központi képet, megal­kotva a .mai magyar irodalom egyik .legnagyobb értékű művét. 5^6 BÖD.Ö.CS PÁL

Next

/
Oldalképek
Tartalom