Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - EMLÉKEZÜNK - Csányi László: Szabó Pálra emlékezve
stílus elegánciájával. A gimnáziumi stilisztikán nevelt ízlésünk valami nagyon szépet és újszerűt isejtett ebben, amit a siker és hatás is igazolni látszott. Pedig múló jelenség volt, Féja Géza még abban az időben megfogalmazott hasonlatával nem a fa virágba- borulása, csak a (fagyöngy megtévesztő zöldje. Az ellenpélda, ami világosan megértette velem Féjia hasonlatának igazát, Szabó Pál trilógiája volt, a Lakodalom-Keresztelő-Bölcsö. A felfedezés kivételes élményét jelentette, s húsz esztendőm (lelkesedését meg kellett fogalmaznom. Valahol még bizonyára megtalálható; (az egyik, azóta elfelejtett folyóiratban jelent meg. Jó évtized múlt el, amikor levelet kaptam Szabó Páltól. „Te írtad-e annak idején azt a cikket rólam?” - kérdezte, de a hirtelen feltámadt gyanú éles fordulatot adott szavainak: „Ha nem Ön írta, elnézést kérek a zavarásért.” Nem sokkal később Szekszárdon járt, s itt találkoztunk. „Szóval te írtál rólam”, mondta, és elégedetten bólogatott. * * * Voltak, -akik provincializmussal vádolták. Ezék nem vették észre, hogy nem a világot szűkítette le biharugtai méretekre, hanem az ugrál határ tágult ki, s egész világ lett, világirodalom, iskola a magyarságra, de mérték is, ízlés és erkölcs mértéke. ítéleteit is ez határozta meg, néha meghökkentően, első pillanatban zavarba hozóan. Ez akkor történt, midőn Hemingway napja delelt, hírnevének a Nobel-díj is mara- dandóságot ígért. Pali bácsi így beszólt:- Ez az ember írt egy könyvet, ami arról szól, hogy valaki fog egy ménkű nagy csukát. Hát most mondd meg nékem mi ez? Ez a világirodalom? Kinek fontos ez? A Hemingway-láz sose fogott rajtam, növekvő sikere öllenére inkább Szerb Antalt csodáltam, áki jó két évtizeddel előbb „az egyszerűség affektálására” figyelmeztetett, s arra, hogy Hemingway sikere és hatása „igen veszélyes jelenség”. Szabó Pál sommás ítélete mégis meglepett, s valami buta gyanút keltett bennem; Az öreg halász és a tenger ilyen, már-már karikírozott elutasítását fogékonysága hiányának véltem. * * * Igazi elbeszélő volt, elméleti kérdések nem sokat foglalkoztatták. A legfontosabbat tudta, amit éles Hemingway-ítélete is (bizonyít, hogy a nemzeti irodalmaik kora még nem járt le, s egy kis nép írója nem engedheti meg magának, hogy nagy sémákban gondolkozzék. A halász fog egy nagy halat - maradjunk ennél ia példánál -, de ez a halász a Föld bármelyik részén élhet, nincs közösségi jegye, (legföljebb sivár spoirtérdeklődése kapcsolja egy vidékhez. Ha melléje állítjuk Piros Gőzt, a különbség azonnal szembetűnő: Piros Góz egy népet sűrít magába, életét ki lehet következtetni a nép sorsából, ahogy az őt magába foglaló közösség is fölismerhető Piros Gőz életében. S ami az imént még csak egy ember életének koordináták jelentette, szemünk előtt válik esztétikai meghatározássá is. Szabó Pál csák így tudta nézni az embert, nem a semmibe vettetve, hanem kapcsolataival, életének gyökérszálaival együtt, egy tágabb sorsközös- ség egységében. S azt is tudta, hogy magyarul nem lehet mindent megírni, más a hazai táj, a nyelv akusztikája. Nem véletlen, hogy a Comédie H urnámé gondolata francia író fejében született meg, ahogy az 'sem, hogy Eötvös vagy Kemény, akik pedig aligha voltak kisebbek, mint Balzac, csak hazai arányokban akartak és tudtak gondolkozni, ahogy majd egy évszázaddal később a népi írók, Szabó Pál nemzedéke, az emberiségre is érvényes magyarságot tették mértékké. Még egyszer a Hemingway-példát idézve: az öreg halász történetét Szabó Pál is meg tudta volna írni, de minek írta volna meg? Nem ez volt a dolga. 520
