Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - Pósfai H. János: Csótinéért imádkoztak (elbeszélés)
asszonyfai út csendes volt és 'kihalt, akáclevelek 'bontották a földet, s a közelítő tél szelével sóhajtott iaz erdő. Tőzsér Antal is úgy ment el hazulról, hogy senkitől nem búcsúzkod-ott. Az aktatáskáját felerősítette a 'kerékpárjára, -bego-mbolta a kabátját és eltűnt a kertaljai úton. Hová ment? Ki tudja? „Bárcsak történne vele valami! Vesztené el a lábát, hogy ne tudna elosavarogni hazulról!” Ilyen hosszú időre még egyszer se ment el. Táviratozni kellett a fiának az ország másik felébe: gyáré haza, mert az apáddal nagy baj van! Baj, baj, de mi lehet? Milyen baj érheti a családapát, aki ötven éves fejjel megszökik a szeretőjével? A szégyen és a düh fájdalmasabb a kétségbeesésnél. Egy héttel később a rendőrség két elhagyott kerékpárra 'bukkant a gubacsi erdő északi felében. Egymásnak támasztva, egy bokor közelében árválkodtak, mintha közük lett volna egymáshoz. A gazdáik sehol. Vajon hova tűntek, merre mentek? A vasútállomás két-háromszáz méterre lehet innét. Talán oda mentek. Jegyet váltották, vonattal folytatták útjukat. Hol járhatnak már azóta? Tőzsér Antal kerékpárjáról hiányzott a táska. Magukkal vihették. Ennyi idő után tálán már át is jutották a 'határon. A szerelem, amit egymás előtt sem mertek vállalni, messze sodorta őket. De vajon, mihez kezdhet az ember - túl az ötvenen - idegenben! Otthon hiába kutatták át újra meg újra a lakást, sehol egy árulkodó nyom. A szekrényben, a ruhák között megtalálták a takarékkönyvet. Korábban jeligés betétben tartotta Tőzsér Antal a pénzét. A jeligét még a feleségének sem árulta el. Hónapokkal ezelőtt névre -szóló könyvet váltott, mégpedig úgy, 'hogy -a felesége nevét is ráíratta. Ügy menték el, hogy senkiinek sem akarták adósai maradni. Valahol új életet kezdenek, s talán esztendők -múlva hallatnak m-aj-d magukról. De kezdhet-e valaki új életet úgy, hogy a régivel -nem akar szakítani? Pontosan két héttel azután, hogy keresésükre indultak, -megtalálták őket. Egy fenyő kinyúló ágán himbálózott a testük, egymáshoz közel, de .annyira távol is, hogy vergődésükben sem érhették el egymást. Szakszerű és kegyetlen munkát végeztek. A ni'kotinos üveg ott hevert a lábuk alatt. A közeli -bokor tövében, melyre rá volt dobva Tőzsér Antal -dohányszínű felöltője és az aktatáskája, üres -méregdobozokat is találtak. A boncolás -a nikotint és -a patkánymérget is kimutatta -mindkettőjük szervezetében, * A halott a hozzátartozók halottja. Szigorú ítélkezése ez az életben maradiaknak. Az öngyilkosság színhelyén is csak az első percek -a döbbeneté, a következőkben már arról döntenek, hogy -mihamarabb szétválasszák -a halálban egybekeltéket. Ha külön 'kocsival vinnék őket, megfizetnénk! Nem lehet? De a -temetést csak -nem -akarják együtt tartani? Egyiküknek legalább egy nappal -előbb kell sírba hullnia. Az élők között akkora szakadék tátong, hogy nem látszanak mélységei. Az aktatáskából előkerült -egy levél. Hárman is 'kaptáik utána. A hatóság -szigorú: csak -a címzett bonthatja fel a levelet. A borítékon Tőzsér Antal jellegzetes írásával rajta volt, kit illet a végső üzenet. Gondolta-e, sejthette-e a városi párttitkár két héttel ezelőtt, hogy Tőzsér Antal búcsúlevélét ír hozzá? A 'levél ugyanis neki szólt. „Bízzatok bennem, tisztába teszek mindent, csak bízzatok bennem ...” Ügy -ment ki -a titkár -szobájából, mint aki hosszú hánykódás után végre megnyugszik. Fáradt arcán elsimultak a ráncok, sovány teste megnyúlt, dereka kiegyenesedett. Az ajtóban, -amikor kezet fogtak, ezt mondta: 508
