Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - IFJÚSÁGI ÉS GYERMEKIRODALOM - Kuntár Lajos: Könyvet minden gyermek kezébe!
válik ma a felnövekvő nemzedék olvasásra nevelése alapvetően fontos nevelési és egyben művelődés-politikai problémává.” A Művelődésügyi Minisztérium hivatalos álláspontjának, az „Irányelvek a 18 éven aluli ifjúság könyvtári ellátásának javítására” címmel 1971 decemberében kiadott dokumentumnak a kezdő mondatai ezek. A jelentős és fontos rendelkezés elősegíti- az olvasás felhasználását az iskolai oktató-nevelő munkában,- a korszerű iskolai könyvtárak létrehozását és fejlesztését,- az iskolai és a közművelődési könyvtárak együttműködését. A három célkitűzés külön-külön is, együttesen pedig még hatásosabban szolgálja annak a törekvésnek a megvalósítását, mely a gyereket betűismeröből olvasóvá akarja tenni. A gyermek és a könyv közötti kapcsolat kialakítása - köztudottan - jóval az iskolai korhatár előtt kezdődik. Az indításban tehát a családnak, a szülői környezetnek döntő a szerepe. De a későbbiek során is jelentős marad az otthon befolyása: az iskola erőfeszítéseinek segítése, esetleges akadályozása erős meghatározója a gyermek és a könyv közötti viszony, barátság minőségének, tartósságának. Az olvasóvá nevelés folyamatában tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni a családot, illetve meg kell teremteni az iskola és az otthon törekvéseinek összhangbahozatalát, szoros együttműködését. (A téma már foglalkoztatja az illetékeseket.) ~Z A holnapot formáló iskola oktató-nevelő munkájában az olvasás felhasználása, ____ általánossá tétele, ma még célkitűzés. Az elérést biztosító intézkedések azonban ha marosan ténnyé tennék, ha minden nevelő tudatában lenne, elismerné a kérdés fontosságát, vagyis: ha gyakorlattá válna az a nevelői szemlélet, mely természetesnek tartja, hogy minden tantárgy oktatásában - alap- és középfokon egyaránt - jobban kell építeni a tanulók olvasmányaira, az ismeretek önálló szerzésére. Mert mi a helyzet? „A nevelők jórésze nem értékeli azt a szellemi erőfeszítést, igyekezetét, amelyet a gyermek otthoni olvasmányaira fordít. Ily módon azok a tanulók kerülnek előnyösebb helyzetbe, akik megtakarítják az olvasással együttjáró időt és energiát, és minden figyelmüket a tankönyv sovány szövegének megtanulására fordítják.” (Tóth Béla: Űj utak az olvasóvá nevelésben. = Köznevelés, 1968. 21. sz. 828. 1.) Akadnak nevelők, akik csak a tankönyv alapján dolgozzák fel az anyagot. A tanulók is a tankönyv segítségével vésik, rögzítik a már hallott ismereteket. A tanulás így mechanikus műveletté válik, s természetesen unalmassá is, hiszen nélkülözi az aktivitást, az önálló munka, a felfedezés örömét. A nevelő munkájának a jövőben jobban kell kiaknázni mind a szépirodalom, mind pedig az ismeretterjesztő irodalom emberformáló, ismereteket nyújtó lehetőségét. Alig akad olyan óra, amelyen ne lehetne a könyveknek szerepet szánni! A jó nevelő nemcsak a felkészüléshez használja fel a kapcsolódó irodalmat, hanem az előadásában is sejteti, hogy a tankönyvet kiegészítő érdekes, színező adatait más könyvből szedte össze, felhívja ezekre a könyvekre a tanulók figyelmét, a következőkben pedig értékeli a témával kapcsolatosan megszerzett ismereteket. Ez a módszer elősegíti a könyv megszerettetését, az olvasás állandósítását. Hasznára válik az oktató-nevelő munkának s a tanulónak. Az természetes, hogy az olvasóvá nevelésnek előkövetelménye az olvasási készség teljes elsajátítása. De vele párhuzamosan kell végezni a tudatos olvastatást. Az iskolai életet meghatározó alapdokumentumok - a Rendtartás, a Tanterv és Utasítás, a Nevelési Terv - több helyen és nem egy vonatkozásban utalnak a könyvek szerepére, az olvasás fontosságára, a könyvtárak rendszeres használatának szükségességére. A 3. osztályosok részére ajánlják az ifjúsági lapok, a 7. osztályban pedig egyenesen előírják az újság- és a folyóirat-olvasást. Megfogalmazást nyert az a követelmény is, mely elvárja, 478
