Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - IFJÚSÁGI ÉS GYERMEKIRODALOM - Kuntár Lajos: Könyvet minden gyermek kezébe!
hogy „gondosan szervezze meg a tanító a tanulók önálló olvasását. Hívja fel a figyelmet arra, hogy a tanítási órákon nem dolgozzák fel közösen az olvasókönyv mindegyik olvasmányát. Serkentse a tanulókat arra, hogy a feldolgozott olvasmányokhoz tartalmukban csatlakozó szövegeket és költeményeket otthon olvassák el.” Határozott feladatnak jelölik ki annak elérését is, hogy minden tanulónak „Legyen igénye arra, hogy szabad idejét értékes művek olvasására használja fel . . . Ismerje a könyvtárhasználat szabályait. Rendszeresen vegye igénybe az iskola kölcsönkönyvtárát és a lakóhelye közkönyvtárait.” Az olvasásra szoktatás, az önálló ismeretek gyűjtésére ösztönzés, a könyvtárhasználat gyakorlattá tétele tehát eddig is feladata volt az iskolának, az eredmény azonban - köztudottan - nem kielégítő. Elsősorban azért, mert az igazgatók többsége, a feltételek nem kellő biztosítása következtében, nem helyezett a fontosságának megfelelő súlyt a kérdésre. Szerencsére nem általánosan, hiszen akadnak pozitív példák: általános és középiskolák, amelyek komolyan véve a tanulók olvasóvá nevelését, eddig is próbálták megteremteni a tárgyi és a személyi feltételeket. 2 A felnövekvő ifjúság olvasóvá nevelése azonban nem lehet esetleges, merőben ____ eltérő eredményű. Joggal hangsúlyozta az V. Nevelésügyi Kongresszus: a tudományok és a művészetek világában való önálló tájékozódó készség kialakítása, a könyv- és a könyvtárhasználat megtanítása és mindezekkel a személyiség minden oldalú fejlesztése általános, falun-városon egyformán jelentkező követelmény, össztársadalmi érdek. A külterületi, a falusi és a tanyai iskolában sem nevelődhetitek fel a gyermekek anélkül, bogy tartós barátságot ne kössenek a könyvvel, ne váljanak művelődő emberekké. Pedig ezeken a helyeken a legmostohább az iskolai könyvtárak helyzete. Ha e tényhez még figyelembe vesszük, hogy ezekben az iskolákban többségben olyan gyerekek tanulnak, akik szüleiktől nem, vagy alig kapnak indítást a könyvszeretetre, az olvasásra, akkor még valósabban látjuk az Irányelvekben lefektetett általános célkitűzések, törekvések mielőbbi megvalósításának fontosságát. A z iskolai könyvtárügy - az oktatás korszerűsítése, különösen a Központi Bizottság legutóbbi határozatának következményeként - a közvélemény érdeklődési körébe került. A sajtó, a rádió rendszeresen foglalkozik kérdéseivel. Országos és helyi felmérések pontosítják a könyvtárak valós helyzetét, fejlesztésük problémáit, az ezzel kapcsolatos tennivalókat. Kulcsár Júlia „Az iskolai könyvtárak helyzete” című nemrég megjelent könyvében konkrét adatokkal bizonyítja, hogy a jelenlegi fejlesztési ütem mellett negyedévszázad alatt sem érné el minden általános iskola az Irányelvekben rögzített minimális szintet. Le is vonja a következtetést, s így mutat rá a kivezető útra: „Társadalmi segítséggel és összefogással kellene az általános iskolai könyvtárügy gyökeres reformját megvalósítani.” A korszerű oktatáshoz szükséges iskolai könyvtárakat csak jelentős anyagi ráfordításokkal lehet létrehozni. Az bizonyos, hogy az iskolák magukra hagyottan - a költség- vetésükből - rövid időn belül nem teremthetik elő a fejlesztésre szükséges összegeket. A fenntartó tanácsok fokozott támogatásával együtt is elkerülhetetlennek látszik a társadalmi segítség. A megfelelő elhelyezés és felszerelés, a célirányos könyvállomány és sajtó anyagi terheit, a működés alapvető feltételeit - különösen a külterületeken és a falvakban - együtt és egyszerre kell biztosítani. Az elmaradást az Irányelvek szellemében lehet úgy felszámolni, hogy az egyben a jövőt is szolgálja. Pedig már látszanak olyan jelek, melyek szerint a felvetett társadalmi segítés a könyvek juttatására szűkült. A könyvtárban kétségtelen a könyv elsődlegessége, de a hozzájutás, a felhasználtatás korszerű körülményeket is követel. Sőt: ezeken túl még szívvel-lélekkel dolgozó könyvtárost is. Pedagógust, aki önként vállalja a jelentős munkatöbbletet: a könyvtár szak479