Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Heitler László: Varga Imre tihanyi kiállításáról
ötvöző világa az Á la Recherche sorozat szobraiban folytatódott, idézőjelek között idézve fel a szecessziónak a hatvanas években újra divatos szellemét és modorát. A Fekvő fiú testét mértani alakzatokba rendező elv a Prométheusz (1965), a Madách (1965), az Apostol (1967), az Anya és leánya (1967), a Táncsics és más szobrok készítése során bontakozott ki, több esetben összekapcsolódva a Chagall emlékét idéző kompozíció szürreális világával. A Prométheusznak, ennek a sok vitát kiváltó, és Varga Imre eddigi munkásságának egyik csúcsát mutató szobornak csak kisméretű hegesztett változatát láthattuk a kiállításon. A körülötte lezajlott viták hevét és hatását érzékeltetheti a szobor sorsa: nem állították fel Veszprémben, ahova szánták. Elkészülte után két évvel, 1967-ben megvásárolta az Antwerpen-Middelheimi Parkmúzeum. A Prométheuszban megtestesülő pátosz és rettenet, törhetetlen magabiztosság és megtöretésről tanúskodó test Varga jónéhány kiállított művéből kiolvasható. Az Apostol kifeszített teste, elhivatottságot sugárzó felvetett feje ugyanúgy egy eszméért való kiállást, a másik eszmével — s a vele együttjáró, a testet lebíró erővel - való szembeszállást ábrázolja, mint az egy évvel későbbi Partizán. Csakhogy a Partizán nem az égre veti tekintetét, a testét-lelkét fenyegető veszély nagyon is evilági. A deszkapalánfchoz lapuló teste, széttárt karja egyszerre véd és védekezik, a félelem és a támadásra kész elszántság egyaránt tükröződik rajta. A feje fölött egy gyilkos korszak dokumentumait- köztük a zsidótörvényt, csendőröket, Horühyt, a Parlament előtti hajón lengő horogkeresztes zászlót, Sallai és Fürst arcképét, a népfront felhívását és a lipótvárosi úrilány öngyilkosságát hirdető plakátot, újságot - láthatjuk. A léleknek abban az állapotában, amibe ezeknek az eszemre és érzelmemre ható dokumentumok olvastán kerülök, másképp látom az egész művet... A Babij Jár sziklakeresztjének szakadékaiba zuhanó, összegubancolódott Krisztustestek még emberi formákkal, az Erőltetett menet tépett-zúzott vas és beton alakzatai az emberire már csak drótlábakkal, drótkardkkal és valóságos csontokkal, s a Sorsok tömbjei, tetejükön az apácafőkötőre emlékeztető csontok, a tragédiát idézik elém megdöbbentő erővel. Abban a világban, amelyet az említett művek jelenítenek meg rendkívüli erővel, válik igazán érthetővé a Radnóti és a Derkovits című szobor. A sor végén a tragédiát keserű iróniával ötvöző Hősi emlékmű áll félelmetes emlékeztetőül, megcsonkított testén a szenvedés nevetséges díjával: a rokkant kitüntetéseivel. Gondolatai megjelenítéséhez sokféle anyagot és szobrászi eljárást alkalmaz Varga Imre. A naturalista részletezés, a szinte anyagutánzó mintázás és az elvont, mértani alakzat egyaránt előfordul eszközei között. A legnemesebb hagyomány szerint cizellált bronz ugyanúgy anyaga, mint a romlékony papír, a gipsz és a kerítésdeszka; az utóbbiak- megítélésem szerint - nem is mindig a legszerencsésebb együttesben. A Derkovits két kisebb és a nagy változatát összehasonlítva a kiállított kisebbet, amelyik tisztán fémből készült, anyaga miatt is szimpatikusabbnak látom, de a figura mellett-előtt álló kályha és a mögötte hátrafelé nyíló ablakszárny a kompozíció térbeli szerkezetét is erőteljesebbé teszi. A Partizán falragaszai, bár szerepük a mű hatásában nagy, az újságpapír múlandóságát, a bronzéhoz mérten rövid életét is eszembe juttatják, és ezt a viszonyt nem tartom szerencsésnek. (Egy - Varga Imre munkásságát méltató - tanulmányból értesülök, hogy a végleges, köztérre szánt változatnál zománctáblák fogják helyettesíteni a papírt, s ez a hír csökkenti aggályomat.) Nem az anyag romlandósága, hanem festői hatásai miatt rí ki a kiállítás anyagából a Téli vadászat című kompozíció. A Földindulás, a Jégzajlás és a Rács-kompozíció címűe'ket is csak mint formai ötleteket, kísérleteket tudom méltányolni. Az Alapító kő-testén viszont, mint megdönthetetlen alapon, a hatalom jelképeit és a palástot idéző fémlemez hatásos (túlságosan is hatásos) eszköze a megjelenítésnek. Plasztikai értéke kisebb ugyanis, mint anyagának, megdolgozásának hivalkodó megjelenése. 464
