Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - TANULMÁNY - Marék Antal: Hajnal Gábor hatvan éves
A kiábrándultság soha nem zavarja meg azt az összhangot, amely Hajnal Gábor sajátja. Néha rezignáltan versel, de ez a magyar lélek vonása, nem kell szégyenkeznie miatta. Hangja csak akkor száll magasba, ha igazságtalansággal vagy embertelenséggel találkozik. S valljuk be, erre ez a kor bőséges okot szolgáltatott. Mert megmaradt helye az ember szégyenének, s a holtak árnya már örökké itt kereng, a ködből aljasult pribékek arca rémlett, emlékek füstjével megtelt a csend. A buchenwaldi szél csontos kezével megmarkol s fülünkbe átkokat süvölt, ötvenhatezer halott üveges szemével itt jár a fennsíkon s borzong tőlük a föld. (Buchenwald) Ha igazi költő, verseit olvasva elénk tárul a történelem, és a történelemben vacogó ember. Mert a legtöbb magyar költő vágyakozott a szabadság után, még a legzűrzavarosabb időkben is: a szabadság ízével úgy vagyunk mi, ki megkóstolta, sohase felejti. (Szökés) A DUNÁNTÚL KLASSZIKUS HAGYOMÁNYAI Hajnal Gábor mindenekelőtt hűséges. Benne él a magyar humuszban, közelebb a dunántúli tájban. Színes természetleírásai az elhagyott hazai tájhoz kötődnek, a Dunántúlt érezzük még akkor is, ha nem beszél róla. Onnan kellett hoznia minden színt és minden illatot, hiszen a bérházak között ezekre emlékezhet. Itt állok késői utód - ki innen indult, a dunántúli termő dombvidék tájairól, e szelíd ég alól - és vergődve számotvetek magammal. (Berzsenyi Dániel szülőházában) Sorolhatnánk több tucat versét, amelyben a dunántúli tájat énekli meg: Fonyódi parton, ősz Baranyában, Balatonföldvár, Május elsején, Hévízi éjszaka, Szigligeti jegyzetek, Balatonfüred stb. stb. Ha erről az istenáldotta tájról énekel, szárnyakat kap lírája: A koporsó hegy sziklái fölött bíbor, sötét és lila fellegek mögé már tántorogva megszökött a nap, mert részeg, mint az emberek a sok gyönyörtől itt a hegy tövében, s a ligetekből hangzó énekek a tó fölött s a tó sötét ölében egész a csillagokig fénylenek. (A koporsó hegy) 434
