Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - Kende Sándor: Emberölés (elbeszélés)
Jucira csak az úton van szüksége. Nem tűri ugyan, hogy támogassa, karon se foghatja - de legyen ott mögötte, hozza a táskát utána, elvégre azért a lánya! Egy helyen keskeny járdahíd vezet át az úthorpaszon, - senki se jár erre, hanem két méterrel arrább, középen, ahol széles a hajtás. Ö azonban nem tér ki, meg is áll mindannyiszor a vékony cementlapokon, s néz percekig lefelé a nem is igen mély nyílásba. Azt is elmondta az üzenethozó, hogy Juci figyelemreméltó dolgokat mesélt apja háború alatti bátorságáról, hősi magatartásáról, ellenálló múltjáról.- Igaz ez? - kérdezte tőlem az idegen. Tehát Juci még mindig... - gondoltam. - De végre legalább kizárta Balázs bácsi a szobájából! Vendégem a véleményét sem titkolta. Nem értette, hogy azok után, amiket Juci mesélt, miért kell manapság mégis olyan eldugva élniük odalent, vidéken? Vagy: ha az öreg elfásult, s nem akar mozdulni, - miért nem próbál legalább Juci valamit, hiszen elég fiatal még?! Nem vitatkoztam vendégemmel - nem érthetett meg semmit, hiszen idegen. A fordítottját is kérdezhette volna, hogy: ha ennyire útjában volt nagybátyámnak a lánya, aki oly végzetesen tehetségtelenül semmit sem sejtett meg apjából, s élete egyetlen ambíciójával az ellenkezőjét akarta a férfira kényszeríteni, mint amit szótlanul elvárt: - miért nem hagyta elmenni maga mellől, érvényesülni, pompázni?! Miért kötötte magához, mosolytalanul, szigorúan: - hogy végül is kizárja az épület másik szárnyába? Nem feleltem az idegennek, s nem kérdeztem az ellenkezőjét sem. Láttam magam előtt, tisztán láttam Balázs bátyámat, amint megáll a járatlan cementpalló előtt, átparancsolja lányát a széles útra, a középre, s ő maga áll a korláttalan hídon, és néz le, percekig a nem is mély horpadásba. Szél, azt hiszem, szél mindig jár arrafelé . . . Ezen a hídon ölte meg a lányát. Néhány hónappal később, most, a szokatlanul kemény, csúszós télen. Semmiről sem beszéltek útközben. Juci nem is akart eljönni, s megpróbálta visszatartani apját. Számított rá, hogy a férfi, akivel legutóbb üzent, meglátogatja őket. Mesz- sziről látta előző nap a téren; - itt tartózkodik újra a városban, nyilván eljön hát!- Maradj! - mondta Balázs bácsi, és úgy készült, hogy maga indul.- Ráérünk holnap - vonakodott Juci lustán.- Nem!- Nagy a szél. . .- Add a fülvédőmet! így indultak el. Az utcán még egyszer a lányára mordult:- Mondtam, hogy maradj! Juci nem felelt, de a hidegben szorosabban lépett mellé. Az öregember rosszul érezte így magát, mintha idegen úton járna, hiszen máskor a lánya a háta mögött szokta követni. Nem rázkódott meg, hanem keményebben megfeszítette karját, melyet sohasem lóbált, sietés közben sem. A cementhíd előtt megállt, s amint szokta, parancsolta most is a lányának, hogy térjen át a széles útközépre. Juci tiltakozott:- Nem engedlek. Síkos .. .- Eredj! - indult az idős ember elég gyorsan, s otthagyta a lányt, aki azonban mégis utána lépett. A híd közepén úgy állt meg, hogy apja egyedül nézhessen lefelé. Odaát az enyhébb hajlatban gyerekek csúszkáltak nadrágon, szánkón, négykézláb. 409
