Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - Kende Sándor: Emberölés (elbeszélés)
De itt, a szűk utcából kiforduló szél most is .. . nem füttyösen, nem csípősen, mégis ingerlőn, értelmetlenül, fölöslegesen . . . Az idegen, akire számított Juci, hiszen ígérte, hogy hírt hoz Pestről, talán már a minisztériumból, most tűnt fel túloldalt. Ekkor - ünnepélyes mosollyal - az apjához lépett, s megérintette a karját. A férfi - múltkor alighanem elég barátságtalanul vendégeltem meg - ezúttal hát csak levélben keresett fel, express, s kimért rövidséggel. „Láttam, hogy meg akarja fogni apja karját - írja -, az öreg azonban félvállról balra rándult: - Hagyj békén! - kiáltott rá. - De hiszen... - próbálkozott a szerencsétlen lány, s átmutatott erre az oldalra. - Hagyj békén! - Nekem megígérte ... - Hagyj békén! - kiáltotta a doktor úr harmadszor is. Katonásan kilépett, s a hirtelen mozdulat megbillentette lányát: elvesztette egyensúlyát, nem sikoltott. Én lefelé rohantam, a híd alá. Nagybátyja ekkor már kiért az útra; fölvetette fejét, és indulatosan sietett. Azt hiszem, nem nézett vissza.” . . . Én sem, akkor, a mólón. Csak amikor már utánam kiáltottak. „Szándékos emberölés” - így ítéli-e meg a Büntető Törvénykönyv? S enyhítő körülmények? - Talán. „Erős felindulásban elkövetett halált okozó testi sértés.” Olyan nő volt, az ember összevérezte magát miatta . . . SIMON' IVÁN: ILLUSZTRÁCIÓ 410
