Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - Bakó József: Tollfosztás (elbeszélés)

- Vián szamár! erősebben tedd be. . . még maradit az asztalon! - osördül utána a feddés. Egyben figydroeztsetás is a hebehurgyáiknak, akik az asztal végén bdleröhög- bek a tollba.

Az asszonyok összevililannak Feketéné szigorán. Tetszik nekik a szoknyauralom erős volta. A lányok kuncognak. Ilyen hatalmat szeretnének ők is valamikor. Egyelőre azt ibalál'giaitijiáik: ki jöhet?

Krákogiás, ikölhécselés, dóbaj jelzi, hogy többen is jönnek.

Kopogtatás az ajtón.- Tessék! - szökken Feketéné engedeiltme. Szemével tnár a kilincset nyomja. Megtárul az ajtó s nevetősen belép Erdős Pista. Mögötte a többi titkos szerető

és lányokat űző siheder.- Jó estét! - mondja a vezér. Kezét dörzsölve futkos a szeme a jelenlevők között. Mikor megleli Ágnest, elmosolyodik s megáll, hogy a továbbiakról tájékozódjon.- Keressenek helyet, legények! Kának hol tetszik... - IbiztatóttÜk a háziasszony. Erdőst szívesen kihajítaná, de akkor a többi legény is Visszafordulna ‘és botrány feme. N>elm akarja éppen ma, az utolsó estén: áldomáskor.

Pistát most a szokás hatalma védi.- Az asztalnál is szabad? - kérdi ravasz sunyítóisisal.- Ha fosztanak.- Előbb megmelegszünk . . .- Nékem melegem van, ihoivá ülhetek? - henceg egy tüskéshajú legény.- Ahol kedvesebb - édeskedik Ágnes szomszédja, aki szeretné melléje csalni a tüzeskedőt.

Fekete hozza már a konyhai padot. Várja a parancsolt, hová helyezze.- Én Ágneshez csücsülök - sündöirög Pista.- Korai lesz. Nem? - morogja ellenszenvét Fekete.- Fosztani így is lehet. Azért gyűrtünk, hogy el ne aiugyanak a lányok. . .

Kicsit megáll a munka. A legényeik elrendezik magukat a lányok táján. Az aszszooyok sandítva lesik a fiatalok szemét, kezét és a mozdulataikat. Mennyi kedves emlék zsúfolódik ilyenkor az Idősebbekben. Újra virágzanak a pillanatok, a percek, a napok . . . Bgy-egy csábító mosoly látásától olyan emlékek kapnak szárnyat az asz- szonyolkhan, amit. már kAmúlltnak hittek. iLehunylják a pillájukat és nézik a repülő csodát, ahogy kering a lóca, a kiskapu, a herbaija, a farsangi bál, a búcsúi tánc fölött. . . Miikor édes etpilledéssel kinyitják szemüket, sZirabe szégyenük magúikat, mert a kezük megáldott.

Feketéné nem érzeleg. Példamutató Irammal tépi, fosztja a tollat. Ne hiába égjen a lámpa és a kályha.

A hangulat olyan, mint az ugatni készülő kutya. A farlka borzolt, a szeme éles. Vitatkoznak a tegnap estén. Szapudjálk, aki nem jött el.- Nótát hozöatoik-e? - érdeklődik egyik fiatalasszony a sok hiába valóság után.- A eiöerálba hagytuk - feléli Erdős.- Itt van a ciitena -mondja Fekete Kálmán az ágy végéről. Eddig az apjává! duruzsoltak válakiről. Telhet, hogy éppen Erdősről.- Aggyáik ide! Megkeresem benne a tollfosztók kedvét.

Általános öröm pattan, mikor látják, hogy Ágnes fölkel a helyéről. A kisasztalról élralkoisgait is előveszi az aViitt hangszert: odateszi Pisita élé.

A zenész-önkéntes előkobofja a hangszer hasában levő tollakat. Pengeti a húrokat. Feszíti a tágat, engedi a feszülőt.

Az ifjak lelkiében vágyak tollászkodnak a hangok hallatára.

Ágnes büszkén lesi a hang-mestert.

37