Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - DIÁK ÍRÓK - DIÁK KÖLTŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Marék Antal: Műtét
De hogyan érezzem a jóllakottság érzését, ha ugyanakkor ezek a kis állatok éhesen benéznek az ablakomon? Igen, odahaza szállingóznak a gondolataim, és nem gondolok a műtétre. Rajta vagyok a futószalagon, majd visznek, ha sor kerül rám. Nem az én dolgom. Én csak a matériát szolgáltatom, a többi rájuk tartozik. Minden olyan magától értetődő. Megmozdul velem a kocsi, és már bent is vagyok a műtőben. Barátomat a maszk ellenére azonnal felismerem, ö a legmagasabb az orvosok között, olyan mint egy szálfa. A többi álarcost nem ismertem. Mielőtt lefektetnek a műtőasztalra, kis zsámolyt látok. Barátom magas, a többinek egy szinten kell lennie vele a műtőasztalnál, hogy segítségére legyenek. A műtőszolga segítségével átmászom a műtőasztalra és pillantásom a műtőlámpára esik. Regényben olvastam, hogy a lámpa fémkeretében végignézheti az ember a saját műtétjét. Ennek a lehetőségnek azonban a nyomát sem találtam. A régi fényes részek idővel eltűntek, valószínűleg oxidálódtak. így le kell mondanom arról, hogy egy pillantást vessek a hasamba. Kíváncsian nézelődtem, amikor egy lepedőt tettek elém, ami elfogta előlem a teljes kilátást. Most már azt sem tudom, kik állanak mellettem. Azt már tudom, hogy nem vagyok „nagy eset”, nem szaladnak össze az orvosok, hogy bekukkantsanak a hasamba. Lehetséges, hogy a következő „team” már türelmetlen, unnak és a pokolba kívánnak a sérvemmel együtt. Lehet, hogy nehezen várják, hogy elfoglalhassák helyüket az asztalnál, egy igazi, komoly műtétre váró beteg mellett. Szeretnék bocsánatot kérni tőlük, hogy feltartom őket az én kis műtétemmel. De mit tehetek, ha csak ilyen kis sérvvel szolgálhatok? Akkor már tudtam, hogy helyi érzéstelenítéssel operálnak.- Altatnak? - kérdeztem még az induláskor a műtőszolgát.- Nem. Sérvet helyi érzéstelenítéssel „operálunk” - válaszolta. A helyi érzéstelenítés technikáját ismerem. Először finom kis tűvel érzéstelenítik a bőrt, utána jön a hosszabb, vastagabb tű, és érzéstelenítő folyadékkal átitatják az egész műtéti területet. Viszont hallottam arról, hogy helyi érzéstelenítés mellett is, amikor a hashártyát vágják át, fájdalmat, még pedig kimondottan nagy fájdalmat érez a beteg. Persze azt sem tudom, hogy az én esetemben erre sor kerül-e? Mindenesetre megkérdezem. Barátom válasza azonban megnyugtatott.- Szó sincs róla - mondta. Nem látok semmit, de tudom, hogy most alkohollal és jóddal tisztítják a műtéti területet, majd izolálják. Aztán az első tűszúrás, majd a többi. Fájdalmat nem érzek, csak a nyomást, ahogy a vastag tű belém hatol, majd az érzéstelenítő folyadék szét- ömlik a szöveteimben. Az érzéstelenítés nem tartott sokáig. Óra nem volt nálam, így nem ellenőrizhettem, hogy meddig szurkált Zoltán. Egyet azonban nem éreztem, hanem hallottam, amikor a kés hallható sercegéssel belemélyült a bőrömbe. E pillanattól kezdve csupa figyelem vagyok. Az érdekel elsősorban, hogy érzek-e fájdalmat. De nem érzek semmit. Viszont hallom, ahogy a műszerek vidáman koccannak egymáshoz vagy a műszerasztal lapjához. Jó lett volna az időt ellenőrizni, mennyi telt el az első vágástól az utolsó öltésig vagy az utolsó kapocsig? De annyira átadtam magam az eseményeknek, hogy nem törődtem az idővel. Arra készültem fel, hogy sokáig tart, így majd a meglepetés erejével hat, ha azt mondják - készen vagyok. Hirtelen a barátom hangját hallom.- Ha fáj, szólj! Közben is kaphatsz még injekciót. Ügy látszik, már a mélyben jár. Most már kettőzötten figyelek, mert biztosra veszem, hogy ok nélkül nem szólt volna a sebész. És már a következő pillanatban jelent320
