Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - DIÁK ÍRÓK - DIÁK KÖLTŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Kósa Csaba: Részletek Marcika naplójából
KÓSA CSABA Részletek Marcika naplójából (amely a szerző jóhiszemű hanyagságából került a közreadó tulajdonába) dec. 13. Tegnap délután Tohonya később érkezett haza. Onnan tudom, hogy később, mert az asztalon nem volt már egyetlen tányér sem, s amikor Tohonya megkérdezte miért nincs ott a tányérja, Tehénszemű földhöz csapta a rongyot, amellyel a tányérokat szokta dörzsölni, hadonászott, s azt kiabálta Tohonyának, hogy ugye megmondtam neked, ugye megmondtam, hogy kértelek, és te megint kujtorogtál, biztosan azzal a lábszagú barátoddal, aki a kurvákkal pecérkedik - vagy mit csinál. Tohonya föl-alá járkált a szobában s maga elé bámult.- Tudhatnád, hogy Csingilingék várnak bennünket, és ott van náluk a Demizson néni is, aki meg akarja nézni Marcikát, direkt azért utazott fel Bajakaszegről, de neked hiába beszél az ember, már a gyerek sem ismer meg, egyáltalán azt sem tudja kicsoda vagy, szegény árva kisfiú, ugye Marcika? Tohonya erre ordítozni kezdett, azt kiabálta, hogy le vannak szarva Csingilingék, de különösen a Demizson néni van leszarva a hordó fenekével, és le van szarva az egész pereputty, bár született volna eszkimónak, hogy el se bírná a szervezete a mérsékelt égövet, és egyáltalán mit tud őróla Tehénszemű, semmit sem tud, robotnak képzeli őt, gépnek, mit tud az ő álmairól, a terveiről, még a roráté-illatú ködöket is előhozta, amiket Tohonya mindig akkor emleget, ha valami nagyon meghatóval akarja szomorí- tani a környezetét.- Azonnal elköltözöm - sikoltotta Tehénszemű -, de annyit megmondhatok, hogy a gyereket is viszem, nem hagyom egy vadállatnál, kalózkézen, éhhalálra! Odajött a kosaramhoz, mellém guggolt, simogatta a fejemet, s azt kérdezte:- Ugye elmegyünk, elmegyünk örökre Marcika? Kapkodva felöltöztetett, s körberohanta velem a szobát, hogy búcsúzzunk el, hiszen láthatom mi a sorsunk, földönfutókká lettünk, kihajított bennünket ez a gonosz kecskepásztor. Ez kellett csak Tohonyának, utánam nyúlt, belémmarkolt, egyetlen mozdulattal magához rántott, és Tehénszeműre ordított, hogy a gyereket nem adom, te aljas, majd én felnevelem, majd én embert faragok belőle, nem kell a te áldozatod, nem kell a te mártíromságod, ha valakinek nem kell, akkor éppen Marcikának nem. Ügy üvöltött, hogy egészen telefröcskölte az arcomat, megöli a gyereket, sikoltozott Tehénszemű, segítség, megöli, mire Tohonya akkorát bömbölt, mint egy hajnali kukáskocsi.- Kuss! - bömbölte, és majdnem földhöz vágott, de rögtön csókolgatni is kezdett, cirógatott, s a borostáival végigszántotta az arcomat, hogy kiserkent a vérem.- Hát bántottalak én Marcika, emlékezzél csak, bántottalak én valaha? Emlékezzél csak, ki volt az a szadista, aki vörösre kloffolta a seggedet, s úgy rácsapott a ke5°7
