Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - TANULMÁNY - Beck Zoltán: Bakó József és Orosháza
Kettejük kapcsolata - amit nyugodtan mondhatunk barátságnak valóban Bakó haláláig szoros, alkotó erejű kapcsolat volt, mely a költő családjával a mai napig sem szakadt meg. Dokumentálására hadd idézzük itt azokat a dedikációkat, melyek a monori paraszttanyában féltve őrzött Bakó-köteteket ajánlják: i. Földem „A szívetekből egy darabot elviszek, s cserébe marad)on itt e darabka szív emlékeztetni! Bakó József”7 z. Kié ez a lélek? „T óthéknak! hogy ismerhessék a lelkemet is ... Bakó József’8 3. Sír a puszta „Tóth Sándoréknak! Az üveg mögé, ha sötét kerül: tükör. A fájdalom, ha lelket érez mögötte: költő - Azért nem halunk meg soha, mert látunk . . . A „puszta” még minket is túlél: A szeretet a pusztát is! Bakó József”9 4. Mélybe - mégis fölfelé „Tóthéknak! Emlékeztető szeretettel Bakó József”10 A monori évek eseményeinek ismertetését, Bakó személyes kapcsolatainak feltárását, itt élő modelljeinek regényalakjaival történő egybevetését, tanítói munkájának jellemzését ez alkalommal nem tekintjük feladatunknak, csupán felvillanás-szemen idézünk egy volt tanítványának reá való emlékezéséből: .. Szerettük, mert éreztük mindig, hogy ő is szeretett bennünket, okosan, a megfontolt pedagógus okos szeretetével. Ha most emlékeim között az iránta érzett szeretetnek az eredőjét keresem, újra meg újra arra a megállapításra jutok, hogy az a szeretet abból a mély tiszteletből fakadt, mely alakját ott, akkor a tanyavilágban körülvette. Több volt ő sokkal, mint a kis tanyai gyerekek tanítója, nevelője. Mikor estefele iskolai munkáját befejezte, vagy ha szabadok voltak délutánjai, fel-feltűnt alakja az iskolától elágazó országutak egyikén. Még most is szinte magam előtt látom magas, szikár alakját, rendszerint sötét ruhában, kezében sétabottal, amely kissé bicegő járásában segítette. Számára ezek a séták nemcsak a szellemi munkát végző ember mozgásigényét elégítették ki, mivel sohasem voltak öncélúak. Kutató munkát jelentettek számára, a parasztemberek észjárását, gondolat- és érzésvilágát fürkészte. Művésze volt a tudatformálásnak, a tudásvágyat nemcsak a gyermekekben, hanem azok szüleiben is igyekezett elhinteni, ébresztgetni.. . Számomra, de talán mindenki számára, aki rá emlékezik, az a pezsgő élet a legemlékezetesebb, mely ott a Monori-tanyákon az ő áldozatkész munkája következtében kialakult, és megmozgatta, felkeltette az emberekben az érdeklődést a jobb és szebb iránt. . . Emléke azért olyan eleven még ma is, mert munkássága nem szorult a tanterem falai közé, hanem messze kisugárzott a tanyavilág minden emberére. Ezért fájt távozása, mikor búcsút vett a tanítványoktól, szülőktől, hogy közelebb kerüljön a fővároshoz, az irodalmi élet központjához . . ,”11 246
