Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 2. szám - SZEMLE - Móczár Albert: Németh László: Két nemzedék

szemle MÓCZÁR ALBERT Németh László: Két nemzedék Az életmű-sorozat újabb kötete a kritikák gyűjteménye. Az első tanulmány „Az Ady- vers genezise” (19í2i5), az utolsó az „Ady ün­nepére” (1944) - tehát az ellenforradalmi kor­szakot íveilik át a bírálatok, melyekben feltá­rul az irodalomtörténet születése. „»Minden műfaj közt, amelyben dolgoztam, talán ezt szeretem a legjobban. Nem is aka­rom közösségit célokkal menteni a vonzódá­somat iránta. Igaz: az ember igyekezett a szenvedélyeiből is eszközt csinálni, de a szen­vedély sarkallta s jutalmazta magától ás. Aki nem ismeri a mámort, amellyel az alkotó szel­lem rnegil esése, egy mű szétszedése és összera­kása, egy lélekben kihordott szervezet fejlő­déstörvén yeinek és fqlődészavarainak a meg­figyelése jár, nem is tudja, milyen szép és vál­tozatos természettudomány: műbírálaitot írni”. Németh László szerint alkotás ez, az ihlet lázbeszéde az ész ítélőszéke előtt. Elutasítja az intuíció és Szellemtörténet inflációját. Nem csupán egyes könyveket akar bírálni. A nagy összefüggéseket keresi, „írók helyét az írók közt, könyvek helyét a nemzedékek munkájá­ban, emberek helyét a népek sorsában”. Nem­csak megállapít, hanem oktat és irodalmi sze­kértábort szervez. ,,A kritikus sok jelenséget figyel meg s azzal, hogy összeköti őket, siet­tethet lappangó folyamatokat”, az egyes írók­ban és az irodalom egészében gyűjti fókuszba a szétszórt sugarakat, hogy bevilágítson a kor­szak öntudatának éjszakájába. A kritika szá­mára nemzet nevelés, az irodalmi fegyverek kritikája, s bár úgy érzi, ,,a kritikus nyelve bízónyjtalan hebegés a dolgok árnyéka körül”, íróval, közönséggel és műbírálóval szemben a legmagasabb mércét állította fel, mert „az író erkölcsi kötelességének tartja, hogy minden ugráshoz élete teljes svungját vegye”. Várja azt az írót, aki végrehajtja a világirodalmi át­törést. Ez az író majd „támadhatatlan formá­ban” lesz összefoglalója történelmünknek, de ehhez .„kultúránk átütő ereje” szükséges, s „egy kultúra ell en es zseniromantikát” kell kiir­tani a közvéleményből. Az író művelt legyen, vagyis .„emelkedjen az emberiség örök problé­máihoz” is. Mi a tehetség? Szellemi hév, ter­mészeti bőség s eltévelyedést kizáró garancia­tulaj doniságok: önfegyelem, kora kultúrájában alkotó szerepet tudjon betölteni, /biztos ösztöne legyen ahhoz, hogy hol kínálkozik új és „neki való szerep, melyet végigjárva ereje megsok­szorozódhat, képesség és helyzet frigyéből új képesség” származhat, s anyaigát s a nyelvet szákavatottan ismerje. „A tehetség csak — po­tencia, lehet belőle valami, minit a magból, de sok minden kell hozzá, időjárás, vakmerőség, erkölcs”. A művészi nagyság részben történel­mi termék és perspektíva dolga. „Halbaltat!an az, aki feltámadhat”: ott parázslik „az elve­szett időben s csak meg kell kotorni a ha­mut”, azaz oÍvásni kell a művét, s aki mele­gedni akar, melegedhet. Németh László szá­mára nem az a fontos, hogy a tehetség nagy­ságrendje sas vagy ökörszem, hanem a tiszta­ság és tökéletesség, mellyel betölti „önnön ideáljait”. Másutt azt írja, hogy a tehetséget az is jellemzi, ami művéből kimaradt, s a kri­tikus dolga, hogy e2t is mérlegre tegye és ösz­tönözzön a teljesség felié. A tehetség közösségi tettekre kötelez. Né­meth László az írástudók felelősségét és mu­lasztását kéri számon pl. Szabó Dezsőtől vagy Szekfü Gyulától. ,,S ha a nagybirtokosok nem •fizették meg ebben az országban az adójukat, ne féljünk kimondani, hogy a szellemi nagy- vagyonok sem fizették meg”. Németh ostorozza a meghunyászkodás különféle formáit. ,,Ha a magyar művelt osztálynak csak egy töredéke is igazán megtette volna a kötelességét, a mai po­litikusok nagy része nemcsak a parlamentből, de a ferencvárosi sörcsarnokiból is kiszorult volna” - írja 1984-ben. Ekkoriban Németh László esztétikája is alkalmazkodik a megvál­187

Next

/
Oldalképek
Tartalom