Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - Somlay Szabó József: Piros alma (elbeszélés)
S fölikenekoditdk, otthagyták a családi (fészket, az apjukat, az anyjuk sírját, följöttek ide. Már harmadik éve dolgoznak itt fönit, illáknak tömegszálláson s kilátás dimes, hogy 'lakást kapjanak, Mióta gyerekük született, még nehezebb a dolguk. . . Vilma ibiatosam kínt hoz, hogy apljdk mikorra várja háza őket: őszre vagy tavaszra? Majd addig még tartják magúikat. Még idáig minden ősszel megjött a hazahívó levél.’ Azóta lett a kisunoka is, s csak akikor látta a:z apja, mikor megszületett. S már megy a kicsi, csak egy csöpp abban a kék mackóban. Tipeg. iNem (fél, hogy elesik, pedig három-négy lépés után földre bukik, de olyan (ügyes, somáig ledobja mindkét kezét, mielőtt a feje érne le. Igaz, hogy mást nem Vihetnek haza imagu'klkal, de kell-e nagyobb öröm, minit ez a kisfiú. Az apja mindig csiaű^ azt hajtogatta a levélben, hogy ha lány iesz, meg »e tudassák, mert neki csák fiú kell. S az .is lett. Hangszóró öbltös, recsegő hainigjá visszhangzott a hatalmas csarnok boltozata alatt, és a külső B-vágányon feküdt a füstoszlop. Elles füttyszó ihasíüottta a levegőt, Tuibolynié dobhártyáján akkor is sükoftott, amikor már rég elhalt a szava. Reszketett az izgatottságtól. Majdnem két éve, hogy nem látta a húgát. 8 annyira várta a hírt, amit hoz . . . A mozdony úgy közelít feléje, olyan biztonsággal és ellenállhatatlanul, hogy megijedt tőle, is .távolabb lépett. A kerekek hidegen csattogva futották él arca előtt, hallotta a fékezést és ahogy a fáradt gőzt kieresztette a vezető. A vonat kocsijai akkor összeütődték és hirtelen megállít valamennyi. A várakozók csapata egy pillámat múlva ifölszívódoitt az laljtökoin kiáramló utasok közt. Tubolyné csalk most rémült meg, amikor hirtelen megint azt érezte, hogy elveszett a sokaságban. Hogy leli meg Vilmát? Megijedt, miikor egy asszony hangja tfőlhairsant mellette, aki talán az urát hívta:- Jás-ka-a-a! . . . Jóslka-a-a! - és futva távolodott, futott a szerelvény hosszában. Megöltök az ötletnek és ő is kiabálni kezdte a buga nevét:- Vilma-a! . . . Vilma-a-a! - észre sem vette, bogy a buga éppen mellette lépett le a lépcsőről és nevetve ugrott a nyakaiba. .Kint .megint összamosolyogtnlk, keresték a szavakat egymáshoz.- Hogy vagytok otthon?- Hát ti itt? Felelni sem érték rá, csak összenézteík és arcúk ragyogott az örömtől. Tubolynié kézen kapta bugát, s vonszolta maga uitán.- Siessünk, siessünk! - húzta. - Mire Piallcsli íhazáér, otthon .legyünk... - és megindultak az egymás után kiabáló, beszélgető, csomagokat cipellő embereik között. Mikor a 6-os villamoséin ritkult á nép, «nővére néha kiiiimbeitt a fejével:- «Ez ,a Nyugati!- Ez a Duna... A Dura-part, ahol sétálhat, aki ráér. .. Egyszer-kétszer mi is •lenit jártunk a Palkóval . . .- Ez meg a Sziget! ... - Esténként szól a muzsika. . . és lehet (táncóln«i. . . — S úgy beszélt, mintha az övé lenne ez a nagy-magy város . . . A Vérmezőre torkollik az utca, ahol Tuboílyék Iáknak.- Szqp hely . .. -olyan, mintha .nem is a földön volna... - bámulta meg a -parkot Vilmia is csaík állt és .nézte, .szeretett volna mindent (feledve beszaladni a virágos ágyak közé, s a fűre heverni. - Jó lehet itt ... - gondolta magában, de még jól meg se nézte, nővére máris megmarkoíliüa a kariját s menmli kellett. Mikor a lépcsőn lépdelt (föl a -félemeletre, érezte a fáradtságot a lábaiban. Benyitottak a szobába. 142
