Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 2. szám - Somlay Szabó József: Piros alma (elbeszélés)

SOMLAY SZABÓ JÓZSEF

Piros alma

— Ugyan, -megjön-e hát Vilma? - gondolta Tubolyné. Sietősem haladt föl az állomás lépcsőjén, ment nam itudta pontosan, miikor érkezik a vonat Szolnok félől. Munkájából csák úgy jöhetett el előbb, hogy a féltje Ihelyetbasí-ti. Eigy helyen dolgoznak. Mindketten a Mélyépítő Vállalat egyik építkezésén segédmunkások.

Tubolyné már -rég Ihiíivijia. a húgát, Vilmát, hogy jöjjön el -s nézze meg Budapestéit, ilyen nagy városit úgysem látott még. . . Ifituruar, ad hatna néhány hónapig, jó dolga lenne, -csak a kisgyerekre vigyázna, vele korzózhaltina kedvűre.

De a leány csak nam mozdult. Az apja nem engedte. Mióta anyjukat sírba tették, kellett a lány odahaza. Már megfőzöget, hiszen nagylány, kimaradt az iskolából. Bizony kellett! Nemcsak főzmii, a házimunkát ellátni, az állatokat megetetni, aprójószágat nevelni, hamam kapálni is.

Bent a peromo-n nyüzsgőst a nép, valahonnan vonat futott be, hallotta a mozdony fáradt szuszogását.

Ez a szolnoki!

Előbb csak hosszúkat lépett, de aztán futóra fogta a dolgot: mi lösz ha elkerülik -egymást?

Miikor kikerült a hömpölygő tömeg sűrűjéből, jutott eszébe, hogy megkérdezze egy -szembejövőtől:- Melyik vonattól jönnek?- A miskolciról... - felelt az.- Nam a szolnoki jött be?- Nem.

Kicsit föliélegzatt.

Abban a pilllanaitíhain megszólalt a hangszóró és jelezte, hogy a szolnoki vonat io percet késik!

Tubolyné most megállt, kiszuszogta magát, aztán kényelmesen, nyugodt léptekkel kezdetit sétálni a külső -vágányok felé, áhov-a a vonatuk érkezni szokott.- Csak -jöjjön az a lány. Most mám nem szalasztja el... S ugyan mivel jön? Mi hírt hoz? Nagyon szeretnének hazamenni, ha előbb -nem, a jövő évre. Igaz, hogy csak két hold földije van laz apjának, ami kenyeret teremhet, de van 800 négyszögöl szőlő is. S -még vállalhatnak aimelilé kap álmiv,állóit. Bolondot tettek, müik-or eljöttek, de akkor kezdték a szövetkezeteit szervezni náluk, és a -fiatalok, akik tehették, akik mozdulni tudtak és merték, szátrebbenihdk a faluiból. Már akkor az volt a híre, hogy mindenkinek be kell állni s majd semmik sem ikapinaík, -úgy mérnek -nekik kom'menciót, mint annakidején a cselédeknek.- Hát azt nem! - mondta Tubolyné féltje, akivel azidötájt kerüloak össze. - Azt már -nem! - s ő is rábóli-nitott.

141