Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 2. szám - Bertalan Lajos: Göcseji költő Svájcból

S biztatásul a Ikiöltő 'mii mást válaszolhatna önmagának, mint a béres ősöktől örökölt tiszta szó, iaz örega'pa „félmköves (furulyáján” zengett dal átmentéséit a holnapokba:

fújjad a sípot fiam édes unokám a fém-sípot. .

Elfogadja a kor kihívását, versenyre kel a teühnilkáfval, megragadja a világ anyagi csodáiban érzékelt bonyolult mozgásokat is rögzíti (vagy inkább érzékelteti) Fémember az lánamíköriben című kötetében is. Vallja, hogy „a technika nem oka civilizációs nyomorunknak ... a technikát nem legyőzni kall, hanem a technikával győzni félelmeink fölött 'magunkért és lehetséges ból dogulásuinkérit, s bármilyen frázisnak is hangzik, gyermekeink jövőjéért”. A (Lehetséges atompusztullás képe őt is megrendíti, de hisz az emberi értelemben, s imjég inkább az ember emberségében, amellyel Legyőzheti a modern apokalipszis rémeit, megszelídítheti a fémfenevaddkat, s elijáfcszad ózhat örömére, „a játékos világűrben csillagot” álmodhat „mindnyájunk gomblyukába”.

Avantgarde Iköltőnelk váltja magát, formai megold ásóikért az avantgarde költészet kelléktárába nyúl, de nyugtalan, kísérletező kedve a fcövétésre kiválasztott formáikat is szétfeszíti, lerombolja, átépíti, miközben a modern technika szakszók! nősét igyekszik ötvözni a göcseji tájról hozott örökséggel. Nehéz vállalkozás, nem mindig sikerül, de egytegy disszonáns ®or nem devalválja a kötetek értekét. Felesleges volna azon eltűnődni, mennyit vesz át a mái nyugati költészet formakincséből, mennyire ihat rá a mai magyar líra (például Weöres Sándor, Juhász Ferenc), csupán jelezhetjük, hogy a távoli rokonság — főleg Juhásszal - mindegyik kötetében kimutatható.

Az Üj írás 1970 szeptemberi számában megjelent archaikus, apokrif imaversek lihllaötek lmátlan ima című kötetét, amelyben nem kevesebbre vállalkozik, mint az ősi versek átültetésére. A mai rohanó, civilizált Ikor emberét iszó,lakatja meg, felhasználva a tájnyelvi szókincs és a technikai világkép ellentmondásaiban rejlő feszültségeket, keresve a maradandót, kimutatva a változót. Helyenként vallóban ihletett azonosulással és leleményességgel:

Ha kimegyek az ajtóm elejbe,

Föltekintek a csillagos égre.

Ott látok egy mályfát Mályfának tetején virágját,

Az szülte Szent Annát. . .

Ha kimegyek az ajtóm elejbe feltekintek a csillagos égre ott látok egy rakétát rakétának uszályát uszályából gomolyog komoruló füstfelleg

Majoz-Zala szereti korunkat, s az újra meglelt anyanyelv birtokában szeretne miniéi •többet kifejezni félelmetes-gyönyörű huszadik századunkból. S miivel „nyelv-idegenben” él és ír, kétszeresen meg Ikell birkóznia anyagával. Kötetei tanúsága szerint nagy kedvvel és reménnyel tesZi. Ahányszor hazajön s újra érzi a göcseji otthon melegét, átéli a bonyolult ellentmondást is, amely honvágy-verseinek drámai soraiban feszül. De érzi az áramkört is, amelyből fómiemberré válva sem szakadhat ki. Fribourghan sem. Felesége osztrák, lkát gyermeke van. Mindegyik beszól magyarul.