Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - Paku Imre: Bárdosi Németh János
Fölismervén tehát alkalmas témakörét és tehetsége végleges határait (e tekintetben szánté egyedüli kor társai közül), mindenkor öntudatosan, fékeórdhetetikniül fejezte ki élményeit: egyszerűen és igazán, közvetlen hangnemben és nemes bensős'éggel. A miaga mó-dján tehát egy emdóktezebre méltó költészetet művel, fejleszt és bontakoztat mindmáig. Az az egyszerűség és az az igazság, mély őt mindenben jellemzi, a két leg- magasáb'bnendű emberi-művészi erény egyszerslmind. Kemény önmérséklet, szívói következetesség, sorozatos lemondás 'és kockázatos önengedmény olyan sajáteltvű követelményei — irodalomszenvező múltja azokra figyelmeztette -, amielyek bizonyos tartalmi és formai egyneműséget vontaik maguk ütán. A dunántúli paraszti élet bár gazdag, színes költői-eszmei forrás, öt évtizeden át bűvköréiben élni férfias magatartás, jellemes tett még akkor is, ha a kisszerűség, a vi-dékiesség könnyedén kínálkozó, marasztaló, szűkítő jegyét nyomhatta volna rá Bár- dosi Niémétlh János költészetére, ha ő időiről időre meg nem újulhatott v-olna a tisztes hagyományból, a klasszikus népies költészet (Petőfi, Arany, Juhász Gyula, Illyés, Janfcoviűh) és a nyugati ihletésű, de határozottan hazai gyökerű magyar líra (Csokonai, Berzsenyi, Vörösmarty, Babits, Weöres Sándor, Takáts Gyula, Csorba Győző) megannyi tartalmi és formai változatokat ígérő, kínáló remekei nyomán. Ez a megállapítás elsősorban az utóbbi három évtized termedére 'vonatkozik, amiben a közéleti indíttatások, humánus elemek a táji jelleg fölé nőtték. Bárdos i Németh ndmes-tpatlnás egyszerűsége, megfontolt szőkimoindáisa 'ás 'örök-emberi igazsága olyan meghatározó erényei és eredményei, amiknek tudomásulvétele nyomán nem keli tehetsége mértékét arányosítani se elődeiéhez, se kortársáiéhoz, megjelölik azok az ő rangját, helyét újabb költészetünk -terén. Verseinek eddig megjelent két, szűk terjedelmű, válogatott gyűjteményében (Carmina Hungarica, i960; Vacsoracsillag, 1966) közölt művdk jellemzik ugyan őt, de nem mutatják és nem rajzolják meg lírikusi teljes arcképét. Témavilága egyenesen zsugorítotton jelenik meg olvasója -előtt. Gsakn-öm másfiélszáz olyan verse - újak és régiek - nincsen kötetbe foglalva, melyük között akadnák olyanok, amik az ő magasabb egyéni szintjét, általánosabb elkötelezettségét képviselik, nevezetesen visszaidézik a dunántúli parasztság egykori sorsát, nehéz nyomorát — bizonyságtevően: művészien. Összegezve tehát a költészetéről eddig elmondottakat: költőink a nép fiaként - hűséggel a néphez, hűséggel a tájhoz, az igazmondáshoz egy lúj költői egyéniséget fejlesztett ki magából, akinek a hangja különbözik kortársai népiességjátől (egyidőben és felületesen szívesen közéjük sorolták), látomásai, révületei nincsenek, hangzatos, üres jelszavak, külsőséges parasztilmáldat se jellemzik, hanem meghatározza őt a mindenkori helyzet bölcs felismerése, az adott lehetőségeik között kimondani a kisemmizett nép igazát, továbbá megszerettetni Dunántúl táji szépségeit, művelődésben jelentőségét. Sok versét kellett volna közben idéznünk, kisebb antológia helyett álljon itt egyik jellemző költeménye, mely-ben a Dunántúl és hazája iránt tanúsított szeretet« bontakozik Iki: A haza szép volt, bárhol röpített autó, vonat, vagy felhők felett a repülő, és völgy, hegyek, folyó, emlékeimben szép és álmodó. Baranya barna, és sárga Somogy, és tenger-zöld, ha Vasra gondolok, lila-szín a tiszai alkonyat, és füst-lobogót hord a gyorsvonat. 12
