Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - MŰVÉSZETRŐL-MŰVÉSZEKRŐL - Heitler László: Vedres Márk
haladó gondolkodású művészit 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején ,a Művészeti Szaktanács szobrász szakosztályának vezetőségébe választották és a Képzőművészeti Főiskola tanárává nevezték ki. Megbízást kapott a Szabó Emmn^paniheon tervezésére. A tizes években keletkezett Leány korsóval (1914), Fiú kutyával (1917), Táncosnő (1917), Ifjú lóháton (1917), Éva (1918), Sarukötő (1919) című szobrai egyszerű szerkesztésmódjukkal, (mértéktartó mintázásukkal a tömegek és formák hatását juttatják előtérbe. Nem hangsúlyozzák az egyéniséget, a karcsú ifjú alakok egy típushoz tartoznak. Mozdulataik, testük vonalai gördülékenyen kapcsolódnak egymáshoz, vezetik a tekintetet: a forrna zárt, önmagába tér vissza a ímeglendülő - csendesedő vonalhuilárazás. Arra törekedett a szobrász, ihogy a mű önmagában zárt egység legyen, ne csak ,,a természet egy darabja”. A Tanácsköztársaság bukásával Vedres Márlk helyzete is nagyot változott. Főiskolai tanárságát megszüntették, a Képzőművészek Egyesülete kizárta soraiból, el akarták venni műtermét, kedvezőtlen légkör vette körül. Keveset (mintázott, iparművészeti tárgyak készítésével kereste kenyerét. 1925-ben ismét Olaszországba, Firenzébe ment, ahol 1934-ig ált. A második firenzei évtized újabb változást hozott munkásságába. Az új stílus kialakításában nagy szerepe volt párizsi útjának (1930 körül), melynek során magismerte Braque és Henri Laurens munkáit. Az újra mindig érzékeny Vedres a kubizimus és expresszionizmus ‘szellemiében készítette a korábbiaknál szigorúbban szerkesztett, geometriai alapformákból felépített műveit. Látszólag feladta addigi célját és eredményeit. Űj munkáival „elsősorban az emberi test felépítése, a testek szerkezete, az egyensúly törvényei, a test sajátos funkcióiból eredő mozgáslehetőség, a dolgok térbeliségének, a téri viszonylatoknak érzékeltetése volt a fő célja. (Rózsa Miklós: Vedres Márk új szobrai, Magyar Művészet, 1938, 201-209. oldal). A lelki élet változásai, állapotai nem mutatkoznak ezeken a kőben elgondolt, de többségükben csak gipszben megvalósuló szobrokon. Az érzékenyen mintázott formák helyett a monumentális egyszerűség, a nagy tömegek hangsúljrozása, a világos térbeli elhelyezés uralkodik aktjain. A duzzadó, többnyire hengeresre mintázott végtagok, az organikus kapcsolatokat hangsúlyozó nagy idomok, a kifogástalan statika ‘együttese szobrásza teljességet mutat. Bár nem az életszerűség, hanem a szobor sajátos formarondje határozta meg kompozícióit, művészetének folytonosságát, nem szakította meg Vedres: elvont konstrukcióit is az emberi forma alapvető sajátosságainak megtartásával alkotta. Munkásságának ez a szakasza itthon kevésbé ismert, művei többsége külföldön van - a családtagok és gyűjtők birtokában. Itáliai körülményeiről, életéről Rámában élő leánya, Vedres Éva leveleiből tájékozódunk. Amit ír, az erősen eltér az eddigi publikációkban rajzolt képtől. Emlékezete szerint édesapját mint szoibnászt csák szűk körben ismerték Olaszországban, nem is próbált sohasem kiállítani. Energiája nagyobb részét éveken keresztül a kenyeret adó régiségbolt kötötte ile. Anyagi helyzetük fellendítésére Fiesoléban vásárolt kis birtokukon baromfitelepet rendeztek be, de az sem bizonyult sikeresnek, az i929-es gazdaságii válság megbuktatta. „Szüleim itt tengődtek valahogy 1934^, és azután visszamentek Budapestre, ahol apámat ismerték és ahol volt reménye mint (szobrász megélni . . . Anyagilag általában miiedig bizonytalanul álltunk” - írja a második firenzei évtizedről Vedres Éva. 1934-ben hazatért Vedres Márk. Sem tőmondatos egyszerűségű szobrászt nyelve, sem baloldali magatartása nem volt jó ajánlólevél az akkori Magyarországon. Továbbra is a kisplasztika maradt fő kifejezési eszköze. Harmonikus, némiképp az első firenzei évek stílusát idéző műveiről és derűs egyéniségéről kitűnő jellemzést olvashatunk Kassák Lajos 1942-ben kiadott könyvében (Vallomás tizenöt művészről). „Nana érzeleg a domborulatokkal és homorulatákkal, mint legtöbb szobrászunk teszi - írja 76
