Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - Farkas Imre: Boldog oroszlánok II.

hogy azt sem sejteni, sem tudni nem lehet. Legyen eső ötven vagy száz kilométerrel a tervezett találkozási helytől három nappal korábban, minden vad átvonul arra a vidékre. Ahol egy héttel ellőibb még nyüzsgött a vad, egy darabot is alig látni. Így van ez. Megnevezhetetlen dkdk irányítják a vad vonulását, járását. A vadászatnál a szerencse is fontos szerepet játszik, de isehol annyira talán, mint Afrikában. A másik, ami rendkívül zavart, hogy egy afrikai hivatásos vadász - mert hiszen alkkor mát az voltam - teljes egészében rá van utalva az ottani 'bennszülötteknek vagy a terepet ismerő vezetőnek - ahogy íKittenlberger mondta, ikirongózinak - a bemondásaira, s az bizony a legritkábban szentírás.

Milyen más egy európai, egy magyar hivatásos vadász élete. Pontosan ismeri vadját, vadjának járását, erdejét, minden bokrot, s tudja, hogy mit szabad, mit nem szábad lőni, mennyi a vadja. Ott 'semmit sem tudunk. Hányszor mondták a vendégeim: ,.Kitűnő Nagy, ezt jól csinálta”, ha egy nagy kudut vagy leopárdot lőttek. S az őszinte válasz: „Uram, miért dicsér engem? Hát tehetek én róla? Mentünk a kocsival 50 mérföldet, 60 mérföldet, pont (beleütköztünk abba a szerencsétlen kuduba. Azelőtt se láttam, erre ®e jártam még soha. Szerencsém volt, mert ön eltalálta.” Ez nem mehet így egy életen át, éreztem első perctől fogva, de a pénz nagy dolog, és hivatásos vadásznak lenni nem is olyan rossz üzlet. Egész szépen keresnek mindaddig, míg bek nem csömöriének a mesterségbe, mert ott inasnak kell (lenni, sofőrnek, szakácsnak, táboinparancsno/koalk, s vadász csak akkor lehet ember, ha a vaadégvadász erkölcse, felfogása megengedi.

Nem is csináltam sokáig ezt a mesterségét. Vadászataimról, gyűjtőútjaimról élő állatokat vittem (haza, mert rendkívüli örömet szerzett nékem az, ha egy kis elhagyott impalának, más antilop- vagy gazella-félének borját megtalálva cuclival fölnevelhettem. Ragaszkodott hozzám, .sátramban, velem aludt. A fészekből kiesett ragadozó madár kicsinye karomra ült, s én röpülni tanítottam. Mérhetetlen vágyat éreztem, otthagyni a mesterséget, ami osak gyilkolásból áll. Furcsa, hogy pont ón, a vadász használom ezt a kifejezést, de higgye el, okom van rá. Áttértem az állatok tartására, megfigyelésére. Házam tájékán mind jóikban sűrűsödtek a ketrecek, a (kis házacskák. Gyerekeim - míg szabadságon, vagy iszafárin voltam - ápolgatták, szeretgették ezeket az anyától elhagyott állatokat, mígnem lassacskán egy terv kezdett (bontakozni bennem. Pontosan az, amit Opelnél nem tudtam megvalósítani.

Híre ment a környéken - 12 mérföldre lakunk Arushától -, hogy állatokat tartok. Jöttéik, nézegették, gyönyörködtek ibennük, s (kínálgatták ezzel-azzal. Nagyon csodálkoztam ezen. Sohasem gondoltam volna, hogy az afrikai emberek épp oly nagy szeretettel és elragadtatással figyelik, babusgatják, dédelgetik az állatokat, mint az európaiak. Ez adta az állatikart-alapítás gondolatát. Furcsa gondolat ugye Afrikában egy állatkert? Ezt mondta nekem akkor professzor Grzimeűk is, ihíres állatvédő, a frankfurti állatként igazgatója: „Nagy, ne csinálja, ne mutogassunk itt az afrikaiaknak rab állatokat. Menjenek csak ők szépein a nemzeti parkjaikba, nézegessék ott a vadat.” Nőm akartam neki mondaná - amit ón már nagyon jól tudtam, hiszen ismertem népüket -, hogy „Jó uram, dehogy mennek ők (ki a nemzeti parkiba. Egyrészt mert senki sem szorgalmazza, hogy iegy afrikai oda kimenjen, másrészt pedig 'számítsa ki, mennyibe is kerülne a nemzeti park meglátogatása. Sohasem lesz annak az arushai feketének -, is ha lesz, ki tudja mikor - annyi pénze, hogy családjával oda kimenjen.” Rövidesen ismét nálam volt - minden évben meglátogatott Grziimeck. Ültünk a teázó- asztalnál. Amikor látta azt az elragadtatást, amellyel az afrikai fiatalság, asszonyok, férfiak, apraja-magyja gyönyörködik, jön százával és százával a vadaskertamibe, azt mondta: „Nagy, mégiscsak igaza volt. Ez az igazi út. Itt kell az afrikaiakat megfogni. Hiszen ide könnyen élsétál a környékről, 'kijön autóbusszal két Schillingen: Arusihából.