Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - Farkas Imre: Boldog oroszlánok II.

Megismerik, megszeretik a vadat, s a második vagy a harmadik lépés már a nemzeti park látogatása lehet.” Ezzel már eléje ás vágtam az elbeszélésemnek, s elmondtam, hogy állatkertet alapítottam. Az állatkertiét azonban nemcsak helybeliék látogatták. Jöttek messze vidékről íényképezgetni, vadat megfigyelni. Mert ez nem olyan állatkert, mint amiilyent Euró­pában ismernek. Az egyik része egy hatalmas terület, drótkerítéssel körülzárva, de a drótkerítésből semmi som látszik. -Elől árok van, amit az évek folyamán benőtt, elleplezett a természet. A látvány - háttérben a Kilimandzsáróval - egy darab Afrika. Huszonkét antilopfajta él ma ebben az első afrikai vadasikertbon. Tökéletesen abban az állapotban, mintha kint a vadonban élne. A madárvilág - mert két tó is van a vadaskertiben — flamingókból és mindazokból az állatokból áll. melyek a környékbeli Manyara-tónál is megtalálhatók. Egyedülálló és csodálatosan szép képet nyújt az én vadaskertiem kis hotelom teraszáról, melyet közben éppen a sóik külföldi látogatóra való tekintettel építettem. Van egy igazi kis afrikai állladkertem is - ez azonban kizárólag oktatási célokat szolgál, a ragadozók élnek itt. Elvégre oroszlánt mégse telepíthetek be a vadaskertemlbe, rövidesen felfalnák annak minden lakóját. Két gyönyörű széip oroszlánom él egy igein nagy bekerített helyen. Az 'embernek olyan érzése támad — nekem idétlenül -, hogy az oroszlánok boldogan élnék vele „egy fedél” alatt. Van leopárdom, gepárdom, orrszarvúm, elefántom, szintén bekerítve. Másként töirJkcetienmélk a vadaslkert növényvilágát. Azt alkarom, hogy az afrikaiak egészein közeliről szemlélhessék őket. Azt mondtam, hogy oroszlánjaim jól érzik magukat? Sokáig nyugtalanított a gondolat, hogy az állatok talán nem 'boldogok nálam. De hogyan lehet azt megálla­pítani, hogy egy állat jól érzi-e magát, boldog-e? Már tudom, igen. Nagyon sokszor előfordul, hogy a vadaskertiemből, vagy az állatkertemből egy-egy vad kitör. A vége az, hogy fcét-három bét múlva jelentkezik. Beugrik az árokba, várakozik a kerítés NAGY ENDRE „MBOGO” VÉREBÉVEL ÉS „NANI” CSIMPÁZÁVAL 519

Next

/
Oldalképek
Tartalom