Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Farkas Imre: Boldog oroszlánok
ról 'kellett gondoskodnom, visszajöttem hát Európába. Felkerestem régi ismerőseimet, különösen a múzeumokat. A háború alatt tönkrement gyűjteményiek pótlására afrikai anyagot ajánlottam. Elgondolásomat örömmel fogadták, s azt az ígéretet kaptam, aimemnyiiban afrikai tudományos anyagot - legyen az ibogár, léjüké, madár rviagy nagy emlős - szállítok, tisztességes árat fizetnek. Haditanácsot tartottam feleségemmel, aki akikor még aránylag jó egészségi állapotban volt, s elhatároztuk, visszamegyek Afrikába, otthon után onlézdk, elkezdek 'dolgozni, s majd ők követnek. Afrikai tanyámat a Menu (hegység lábánál fekvő Momella nevű farmon ütöttem föl, egy rendkívül kedves német családnál. Ök már a század elejétől fogva ott fanme- roskodtak. Közben elvesztették a farmot, visszakapták, a második világháború után megint elvesztették, majd újra visszakapták. A vadszeretet, az erdő imádata - mert hiszen őserdő közepén volt ez a farm — összébilincselte életemet Momellával. Csekélv kis kosztpénzt fizettem, s megkezdtem a gyűjtómuákát. Lassacskán autót vettem magamnak, imajd egy fűkunyhót. Az autót éppen Hemingway fiától, Pátriáktól, akiihez máiig szoros (baráti kapcsolat fűz, s aki néhány napon (belül Magyarországra látogat. (Róla még annyit, hogy Afrikában telepedett le, tanára egy vadászati iskolának, s igen hasonlít atyjára.) Két szolgámmal, egyiket preparatornak képeztem ki, a másik főzött, és szerény kis felszerelésiemmel nekivágtam Afrika vadonjának. Kiérve a Manyara tó partjára, megkérdeztem az ottani feketéktől, mennyiért csinálnának nekem egy fűkunyhót. Meg is egyeztünk: egy zebra, egy fűkunyhó. Mondogattak gyakran az emberek Tanzániában, milyen kár is, hogy Kittenberger sosem látogat meg téged. Mert jöttek ám tőle sűrűn a levelek. Tanácsadások, szidások. Jaj, ha egy szuahéli mondatban hibát lejtettem! Szinte láttam magam előtt, ahogy Írógépe előtt ül, jbökögetí a betűket, és egyre morog. Talán jó i:s, hogy nem jött ki, reggeltől estig csak köpködött volna. Én élteim Kálmán bácsi életét. Gyűjtögettem. Életemben talán kétszer voltam igazán boldog. Amikor Hann. Münden könyvtárában reggeltől késő estig bújtam a könyveket ,tanultam, Írogattam. Minden nap az éjfél zavart ki a (könyvtáriból. Másodszor pedig akkor, amikor abban a fűkunyhóban, pislogó lámpáim mellett naplómat írtam, rendezgettem azt az anyagot, amit naponta összegyűjtöttem. Napirendem a következő volt: a nappal keltem, kihajtottam két mérföld távolságra a kunyhómtól, s ránéztem az órámra. Aha, most ennyi az idő! Most akkor három órát megyek ebbe az irányiba, és báróim órát jövök vissza. Anyagomat vittem vissza egy alkalommal a már említett Momélla farmra, amikor összehozott a sors Opel György autógyárossal. Ő Nyugat-Németország egyik leggazdagabb nagyiparosa. Azt a tervet szövögette, hogy Frankfurt melletti háza körül szabadtéri állatkertet létesít afrikai állatokból. Tervéhez különböző ideákat adtam, ami nyilván nagyon .tetszett neki, mert váratlanul megkérdezte, volna-e kedvem visszatérni Európába, és ezeket a terveket megvalósítani. Szép feladatnak látszott, elvállaltam. Egy kikötésem vőlt, hogy minden második évben három hónapra visszatérhessek Afrikába gyűjtögetni, vadászgatnii. Belement. Tüstént összevásárolt egy csomó állatot az ottani állattkerestkedőktől, s 'én a szállítmánnyal hazahaj ókáztam Európába. Borzasztóan kemény munlka ez, nagyon megviseli az állatokat is. Hat hét szárazon és vizen, vihariban, esőben, a lőhető legszűkebbre szabott ketrecekben . . . Volt egy nagyon elkényeztetett elefántbébink, őkéimének bizony elég .sok 'kellemetlenséget köszönhettem. Többek között, amikor vonatunk elhagyta Aruslhát, s aludni indultam, olyan ordítást csapott, hogy azt már nem lehetett kibírni. Levetkőztem, fürd'őfcöpenyt vettem magamra, s odaf.ekiüdtem a ketrece mellé. Szép afrikai éjszaka volt, a fárasztó nap után gyorsan álomba merültem. Hat órakor ébredtem fel, már kivilágosodott. Föl akarok öltözni, nem találom a ruháimat. Oda a pénzem, az útlevelem! Kérdezem a koosi hátuljában ülő kísérőtől, hol vannak a ruháim? „Hu - azt mondja -, biztos ellopták. Ütfcöben megálltunk egy állomáson, valaki felugrott, látta, hogy mélyen 409
